csütörtök, június 01, 2023
image image image image image image image image
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.
Országos Honismereti Verseny Az Országos Honismereti Versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a 6.a osztály tanulói. A vetélkedő keretében a hungarikumokról oldottak meg a tanulók feladatlapokat és minden fordulóban hibátlanul küldték be a válaszaikat.
Vers és Mesemondó Verseny Idén május 8-án került megrendezésre az Iskolai Vers és Mesemondó Verseny a 3-4. évfolyamos tanulóink körében. A tanulók nagyon felkészülten, szépen érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. Megelevenedett előttünk Pityke a kismadár és a kökény története, vagy Simon István versei közül Mirsa a kis csikó is. 
Tavaszi nagytakarítás Elkezdődött iskolánk környékének, kis és nagy udvarának a tavaszi nagytakarítása. A tanulók pedagógusaink közreműködésével elkezdték közeli és távolabbi környezetünk rendberakását. A diákok ügyesen, lelkesen vették ki a részüket a takarításból.


Mobilitás

Olaszországi tanulmányút

cimlap2

Az őszi szünetben iskolánk öt tanára vett részt az Erasmus+ pályázaton elnyert olaszországi tanulmányúton. Abból a célból utaztak Dél-Olaszország   turisták által kevéssé látogatott részébe, hogy megismerkedjenek az olasz állami oktatás sajátságaival, specialitásaival, számunkra is hasznosítható, átvehető eredményeivel.

Bővebben...

Beszámoló a tanártovábbképzésről (Düsseldorf)

cimlap

Az egy hetes szakmai továbbképzést a düsseldorfi „Institut Für Internationale Kommunikation” szervezte német nyelv szakos tanárok részére. Témája a német mint idegen nyelv kreatív tanítása: Módszerek és azok alkalmazása volt. Workshop-okon vehettünk részt, ahol tapasztalatot cserélhettünk és ötleteket gyűjthettünk, illetve alkalmunk volt az intézetben folyó különböző szintű német nyelvtanfolyamokon való hospitálásra is.

Bővebben...

Beszámoló a düsseldorfi továbbképzésről

cimlap2Német nyelvtanárként és általános iskolai tanítóként nagyon vártam a 2015. szeptember 14-19-ig Düsseldorfban tartott módszertani továbbképzést. Főiskolai tanulmányaim befejezése óta most volt először lehetőségem részt venni németnyelvű, általános és középiskolák tanárai számára szervezett továbbképzésen, melyet az IIK Düsseldorf (azaz a nemzetközi kommunikációval foglalkozó intézet) tette lehetővé számomra iskolám Erasmus+ Ka1 mobilitási pályázatának keretében.

Bővebben...

Beszámoló az edinburgh-i kurzusról

cimlap

Az 55 órás tanártovábbképző kurzus előzetes tudásszint-méréssel, illetve a résztvevők igényeinek felmérését célzó kérdőív kitöltésével kezdődött, melyet online formában kellett a nyelviskolának visszajuttatnunk. Ez a lépés jóval megelőzte a képzés kezdetét. Maga a tanfolyam az igényeknek megfelelő, tudatos tervezést tükrözött.

Bővebben...

Továbbképzés Cardiff

cimlap

Július 27-én kezdődő angol tanártovábbképzésen vettem részt, Wales fővárosában Cardiff-ban. Nagyon vártam, hogy megismerkedhessem a walesi kultúrával és történelemmel. A tanfolyam első napján David Evans iskolaigazgató és történelemtanár bevezette csoportunkat a walesi történelem és kultúra kezdeteibe. Wales legfontosabb épületeivel és a főváros Cardiff történetével ismerkedtünk meg.

Bővebben...

Summary of your project

team2

The title of our project is “TEAM- Teaching Everyone to Achieve More - especially students with learning disabilities". Its aim is to initiate our students into active learning process, to create tangible products , to experience real life situations. Their education must be about reality and community.

Bővebben...

Összegzés a projektről

team

Projektünk címe „TEAM - Teaching Everyone to Ahieve More especially students with learning disabilities. A projekt kiemelt célja, hogy tanulók váljanak aktív részesei a tanulási folyamatnak, kézzelfogható projektterméket hozzanak létre, éljenek át valós élethelyzeteket. A tanulás a valóságról és a közösségi életről szóljon.

Bővebben...

TEAM – új nyertes Erasmus+ pályázat

team

Az Európai Unió által támogatott Erasmus+ program keretében intézményünk másodszor is sikeres pályázatot nyújtott be a 2015/2016. tanévre. A pályázat címe: TEAM – Teaching Everyone to Achieve More especially students with learning difficulties.

Bővebben...

Borosné Hegedűs Ilona beszámolója a dublini továbbképzésről

dublin2015.08.05-2015.08.15-ig vettem részt a dublini CES nyelviskola 42 órás tanártovábbképző kurzusán, melynek címe „Methodology and Language Development” volt. Szakmai, nyelvi, módszertani szempontból egyaránt nagyon hasznos volt, kollégáimmal a tanév során számos ott elsajátított ötletet, jó gyakorlatot megosztottam.

Bővebben...

Berkes Edina egyéni beszámoló külföldi továbbképzásről

edina

Angol szakos tanárként és általános iskolai tanítóként, már nagyon vártam, hogy részt vehessek 2014. július 19-27-ig Maidstone városában tartandó általános iskolai tanárok részére szervezett módszertani továbbképzésen. Mivel iskolánkban első osztálytól tanulják diákjaink az angol nyelvet ének és technika, valamint angol órákon, a továbbképzés nagyszerű lehetőséget nyújtott számomra, hogy tovább bővítsem módszertani ismereteimet, hogyan tanítsunk idegen nyelven különböző tantárgyakat...

Bővebben...

Beszámoló a máltai továbbképzésről

malta

Az egyhetes módszertani továbbképzést az Executive Training Institute szervezte általános és középiskolai tanárok részére Máltán. A kurzus témája: CLIL – Online Tools for Teachers working with CLIL. Azért választottam ezt a kurzust, mert itt a kurzus leírása a CLIL módszeren felül olyan ITK eszközök és programok ismertetését tartalmazta, amelyek alkalmazhatók bármilyen tantárgy tanítása során.

Bővebben...

Ki olvas minket?

Oldalainkat 70 vendég böngészi
Ma, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.