FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT - FÖLD NAPJA április 22.
A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
A Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ebben a tanévben is megrendezte a városi szintű, Angol nyelvi ügyeskedő versenyét az 5-6. évfolyamos tanulók számára.
A Rákóczi-héten, az Erasmus+ projekt keretében, az OŠ Rudolfa Maistra iskolából, Šentilj faluból, Szlovéniából 10 tanuló és 2 kísérőtanár látogatott el iskolánkba 2024. március 18-22-e között.
Iskolánkban már hagyomány, hogy megrendezésre kerül a város nagycsoportos óvodásai között a Kölyökatlétika verseny.
Iskolánk beiskolázási programja a második félévben is folytatódik. Idén az első alkalomra január 10-én került sor.
A Rákóczis Szerda keretében a hozzánk érkező óvodások ez alkalommal sportfoglalkozáson vettek részt. Tanítóink, játékos, szórakoztató, és fejlesztő feladatokkal készültek a gyerekeknek.
Iskolánk felső tagozatos tanulói és a zöldkörösök már negyedik éve, a 2023/2024-es tanévben is, örökbe fogadták a Kecskeméti Vadaskert szibériai tigriseit.
Intézményünkben 2023. október 21-én tanulóinknak Pályaorientációs Napot szerveztünk.
Iskolánk 2023. október 2-6-a között fogadta a Základní škola 10 fős diákcsoportját és két kísérő tanárukat Dobřichovice városából.
A közelgő Állatok világnapja alkalmából a 6. a osztály szeptember 22-én látogatást tett a Kecskeméti Vadaskertben, amely egyben az Iskolások Hete is volt.
A tanév rendje olvasható itt. Szülői értekezletek, fogadóórák, szünetek, rendezvények és minden fontos dátum...
Idén 28. alkalommal rendezte meg a Béke Átalános iskola a „Kecskemét Város Polgára Leszek” elnevezésű Városi szintű helytörténeti versenyt. A kezdetek óta jelen vagyunk ezen a versenyen is, a történelmet, városunkat szerető, ismerő diákjaink idén is megküzdöttek a helyezésért.
Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.