csütörtök, június 01, 2023
image image image image image image image image
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.
Országos Honismereti Verseny Az Országos Honismereti Versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a 6.a osztály tanulói. A vetélkedő keretében a hungarikumokról oldottak meg a tanulók feladatlapokat és minden fordulóban hibátlanul küldték be a válaszaikat.
Vers és Mesemondó Verseny Idén május 8-án került megrendezésre az Iskolai Vers és Mesemondó Verseny a 3-4. évfolyamos tanulóink körében. A tanulók nagyon felkészülten, szépen érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. Megelevenedett előttünk Pityke a kismadár és a kökény története, vagy Simon István versei közül Mirsa a kis csikó is. 
Tavaszi nagytakarítás Elkezdődött iskolánk környékének, kis és nagy udvarának a tavaszi nagytakarítása. A tanulók pedagógusaink közreműködésével elkezdték közeli és távolabbi környezetünk rendberakását. A diákok ügyesen, lelkesen vették ki a részüket a takarításból.

11.10.24.

A program ismertetése

A tanulói laptop programról...

Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás eredményesen pályázott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program - A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése című felhívására.

A pályázat keretében 33 600 000 Ft értékben valósult meg informatikai fejlesztés, melynek eredményeképpen 10 osztályunkat szereltük fel tanulói laptopokkal, a hozzájuk tartozó tárolókkal, internetes lehetőséggel együtt.

Ennek a projektnek a keretében az előző tanévben 257 db tanulói laptoppal gazdagodott iskolánk.

laptop.10

A 2010/2011-es tanévben bevont 10 osztályban minden tanuló saját laptopon dolgozik. Ennek következtében lehetőségük nyílik arra, hogy ne csak informatika órákon, hanem más tanórákon is használhatják ismeretszerzésre a számítógépet. Az osztályokban működő vezeték nélküli internetes hálózat segítségével minden korszerű szemléltető, interaktív anyag a tanárok és tanulók rendelkezésére áll.

A tanulói laptop program jó lehetőség arra, hogy élményszerű ismeretszerzésre tanítsuk tanítványainkat. A tapasztalatunk az, hogy a játékos formában szervezett tanulási folyamat mindennél hatékonyabb.

laptop.09

A tanulók és a pedagógusok legnagyobb örömére a 2011/2012-es tanévben is folytatja a - már korábban említett - 10 osztály a tanulói laptoppal való ismeretszerzést, sőt a pályázati kiírásnak megfelelően további öt éven keresztül is.

Terveink szerint még további osztályokat szeretnék felszerelni tanulói laptopokkal, ennek következtében – jelenleg - pályázunk az Európai Unió másik pályázatára is, reméljük sikerrel.

 Tanulói laptop programba bevont tanulócsoportok a 2011/12-es tanévben:

A projektbe bevont tanulócsoportok

Létszám

(2011.okt. 1.)

kompetenciaterület

Mérés-értékelés

(közismereti tantárgy)

1.

2.a

Farkas Anikó

22 fő

Szociális, életviteli és környezeti

Matematika

2.

3.b

Szalóki Lászlóné

19 fő

Szociális, életviteli és környezeti

Magyar nyelv- és irodalom

3.

4.c

Kovács Tamás

21 fő

Matematika

Matematika

4.

4.d

Magyarváriné Török Éva

22 fő

Szövegértés

Magyar

5.

6.d

Hegedűsné Boros Ilona

31 fő

Szövegértés

Magyar

6.

7.a

Kaszab Éva

24 fő

Szociális, életviteli és környezeti

Ember és Társadalom

7.

7.c

Molnárné Földes Ágnes

21 fő

Matematika

Matematika

8.

8.a

Horváth Ferenc

26 fő

Szociális, életviteli és környezeti

Magyar nyelvtan

9.

8.b

Szliváné Rab Mária

25 fő

Szociális, életviteli és környezeti

Matematika

10.

8.d

Fáriné Boros Erika

29 fő

Matematika

Matematika

Ki olvas minket?

Oldalainkat 87 vendég böngészi
Ma, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.