szerda, június 07, 2023
image image image image image image image image
Simonyi Verseny Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
Népdaléneklési versen 1-2. évf. Iskolánk hagyományai közé tartozik a népdaléneklés is. Idén a 1-2. évfolyamos tanulók körében május utolsó napján 31-én került megrendezésre. Sok szép magyar népdalt halottunk a gyerekek előadásában, nagyon szépen énekelték a kiválasztott dalukat.
Fejszámoló Verseny Iskolánk hagyományai közé tartozik a Fejszámoló Verseny is, ami diákjaink körében az egyik kedvenc megmérettetés. Idén 57 diák vett részt az a 1-4. évfolyamosok közül. Sok hibátlan eredmény született, volt olyan is amikor csak az idő, a gyorsaság döntött.
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.


Szülői tájékoztató

Gyermekétkeztetési díjak változása

CIMLAP

Kedves Szülők! A következő dokumentumban a gyermekétkeztetési díjak változását (szeptember 1-től) tudják megtekinteni.

Gyermekétkeztetési díjak

Bővebben...

Étkezéssel kapcsolatos adatbekérő

CIMLAP

Tisztelt Szülők! Amennyiben még nem töltötték ki a 2022/23-as tanévre az étkezéshez szükséges adatfelvételi lapot, kérjük mielőbb tegyék meg. (Legkésőbb augusztus 19.) Annak is ki kell tölteni, aki nem kíván étkezni. 

Bővebben...

Szülői tájékoztató

CIMLAP

A Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola egészségügyi veszélyhelyzetre tekintettel kialakított intézkedési terve 2022. június 1-től hatályát veszti.

Bővebben...

Iskolai online felületek használatának szabályzata

CIMLAP

Iskolai online felületek használatának szabályzata

Bővebben...

Intézkedési terv

CIMLAP

Intézkedési terv a 2021/2022 tanévben a köznevelési intézményekben a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről.

INTÉZKEDÉSI TERV

Bővebben...

Intézményi étkezés a jövő tanévben

CIMLAP

Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.

Bővebben...

Ki olvas minket?

Oldalainkat 72 vendég böngészi
Ma, Róbert napja van. Holnap Medárd napja lesz.