Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.
A Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ebben az évben is megrendezte a városi színtű Angol nyelvi ügyeskedő versenyét 5-6. évfolyamosok számára. Iskolánk a Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is részt vett a versenyen. Diákjaink most is kiemelkedő eredményt értek el.
Haladva a kor igényeivel, az iskola kibővítette és új tartalommal töltötte meg az eddig is meglevő irányultságait. A 2022/2023-as tanévben két idegen nyelvi, egy angol és egy német és egy testnevelés-sport irányultságú osztályt szeretnénk indítani a KTE Labdarúgó Akadémiával együttműködve.
Köszönjük iskolánk iránti érdeklődését, reméljük, velünk együtt úgy érzi, jó helyen jár! Kérem Önt, hogy ismerje meg intézményünket, s kívánom, hogy gyűjtsön és kapjon minél több információt rólunk honlapunkon keresztül, s ha felkeltettük érdeklődését, arra biztatom, hogy látogasson el hozzánk személyesen is!