csütörtök, június 01, 2023
image image image image image image image image
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.
Országos Honismereti Verseny Az Országos Honismereti Versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a 6.a osztály tanulói. A vetélkedő keretében a hungarikumokról oldottak meg a tanulók feladatlapokat és minden fordulóban hibátlanul küldték be a válaszaikat.
Vers és Mesemondó Verseny Idén május 8-án került megrendezésre az Iskolai Vers és Mesemondó Verseny a 3-4. évfolyamos tanulóink körében. A tanulók nagyon felkészülten, szépen érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. Megelevenedett előttünk Pityke a kismadár és a kökény története, vagy Simon István versei közül Mirsa a kis csikó is. 
Tavaszi nagytakarítás Elkezdődött iskolánk környékének, kis és nagy udvarának a tavaszi nagytakarítása. A tanulók pedagógusaink közreműködésével elkezdték közeli és távolabbi környezetünk rendberakását. A diákok ügyesen, lelkesen vették ki a részüket a takarításból.


Together-strong and safe

3. virtuális találkozó

cimlap

2020. december 16-án ismét Skype beszélgetést folytattunk a partneriskolákkal. Sajnos az a furcsa helyzet állt elő, hogy a dán és a ciprusi iskolákban digitális oktatás folyik, ezért velük nem tudtunk beszélgetni. A téma a karácsonyi szokások és jellegzetes hagyományok voltak.

Bővebben...

2. virtuális találkozó

cimlap

A dán partneriskolától minden iskola kapott egy rajzkészletet, amellyel akár 10 tanuló is egyszere tudott rajzolni. A novemberi feladatunk az volt, hogy minden iskolai készítsen rajzokat, majd a november 24-i Skpe beszélgetésen mutattuk be az elkészült alkotásokat. A rajzok témája bármi lehetett.

Bővebben...

1. virtuális találkozó

cimlap

2020. október 28-án volt az első virtuális találkozónk Bár nálunk őszi szünet volt, a gyerekek otthonról be tudtak csatlakozni a beszélgetésbe. A hosszú nyár után nagy öröm volt ismét látni a régi ismerős diáktársaikat, akikkel Magyarországon találkoztak. Meséltek egymásnak a nyárról, ami mindenhol máshogyan telt, mint eddig. Kicserélték élményeiket a régi Halloween rendezvényekről, az iskola bulikról, ami ebben az évben elmaradt.

Bővebben...

Kooperatív játékok

cimlap

A projekt egyik fő kitűzött célja, hogy kooperatív játékokkal, feladatokkal erősítsük a tanulók közötti együttműködést, kölcsönös tisztelete és megelőzzük esetleges kirekesztéseket. Minden partneriskola hat videóban mutatott be kedvelt és gyakran használt játékokat.

Bővebben...

Vírus és projekt

cimlap

Elkezdődött a tanév, sajnos azonban a vírushelyzet nem javult. A koordinátorokkal folyamatos megbeszéléseken egyeztetünk és dolgozunk a projekt folytatásán. Jelenleg egyik partnerországból sem érkeznek megnyugtató hírek. Az már bizonyossá vált, hogy a projekt csak online folytatható 2021. február 28-ig.

Bővebben...

A projekt folytatódik

CIMLAP

Megérkezett az engedély arra, hogy a projektet 2021. február 28-ig fejezhetjük be, így az áprilistól elmaradt feladatokat online tudjuk megvalósítani. A koordinátorok szeptemberi megbeszélésén meghatározzuk majd a további feladatokat, az új határidőket. 

Bővebben...

Elmaradt nemzetközi találkozó Spanyolországban

cimlap

Nagyon készültünk a zárómobilitásra Spanyolországba, hiszen ismét lehetőségünk adódott volna közösen dolgozni a partneriskolákkal. Sajnos a Covid-19 járvány közbeszólt és az utazást törölni kellett. Minden partneriskola digitális oktatásra váltott. A koordinátorok közötti megbeszélések folytatódtak, de a tanulók személyes találkozóját nem tudtuk megszervezni.

Bővebben...

Látogatás Cipruson

cimlap

2019. október 8-10-e között látogattunk el a ciprusi Agios Antonios Általános Iskolába. Az iskola Nicosia központjában, egy műemlék épületben helyezkedik el és a város legrégebbi iskolája.

Bővebben...

További cikkeink...

1. oldal / 2

Ki olvas minket?

Oldalainkat 72 vendég böngészi
Ma, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.