Határtalanul blog
A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra
A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés
Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lapAz Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba
A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.
Országos Honismereti Verseny
Az Országos Honismereti Versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a 6.a osztály tanulói. A vetélkedő keretében a hungarikumokról oldottak meg a tanulók feladatlapokat és minden fordulóban hibátlanul küldték be a válaszaikat.
Vers és Mesemondó Verseny
Idén május 8-án került megrendezésre az Iskolai Vers és Mesemondó Verseny a 3-4. évfolyamos tanulóink körében. A tanulók nagyon felkészülten, szépen érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. Megelevenedett előttünk Pityke a kismadár és a kökény története, vagy Simon István versei közül Mirsa a kis csikó is.
Tavaszi nagytakarítás
Elkezdődött iskolánk környékének, kis és nagy udvarának a tavaszi nagytakarítása. A tanulók pedagógusaink közreműködésével elkezdték közeli és távolabbi környezetünk rendberakását. A diákok ügyesen, lelkesen vették ki a részüket a takarításból.