szerda, június 07, 2023
image image image image image image image image
Simonyi Verseny Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
Népdaléneklési versen 1-2. évf. Iskolánk hagyományai közé tartozik a népdaléneklés is. Idén a 1-2. évfolyamos tanulók körében május utolsó napján 31-én került megrendezésre. Sok szép magyar népdalt halottunk a gyerekek előadásában, nagyon szépen énekelték a kiválasztott dalukat.
Fejszámoló Verseny Iskolánk hagyományai közé tartozik a Fejszámoló Verseny is, ami diákjaink körében az egyik kedvenc megmérettetés. Idén 57 diák vett részt az a 1-4. évfolyamosok közül. Sok hibátlan eredmény született, volt olyan is amikor csak az idő, a gyorsaság döntött.
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.


Alapítványunk bemutatása

unnamed











A projekt címe: Egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő programok Kecskeméten

A projekt száma: EFOP - 1.8.5 -17 -2017-00004

Elnyert támogatás:  20 000 000 Ft

A támogatás intenzitása : 100%

A kedvezményezett neve: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskoláért Alapítvány

A projekt megvalósulása: 2018.01.01- 201812.31

Tevékenységek:

  • Ismeretterjesztő kirándulások Budapestre
  • Szemléletformálás, ételkóstolók
  • Ismeretterjesztő előadások, foglalkozások
  • Főzőversenyek
  • Dietetikai szaktanácsadás
  • Egészséges táplálkozást népszerűsítő programok híres személyiségek bevonásával
  • Fűszerkert, tankert működtetése
  • Ivókutak beszerelése

Ezzel párhuzamosan megvalósult a tankonyha teljes átépítése, felújítása a konyhafelszerelési eszközök beszerzése. Biztosítottuk ivókutakból a vízvételt , és a tankonyha folyamatos használatát.

A Menő menzák az iskolákban – Egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő programok pályázat lehetőséget biztosított, hogy egy éven keresztül rendezvények, vendégelőadók színesítsék hétköznapjainkat.

Programjaink népszerűek voltak a diákok és a szülői közösség körében is.

A pályázatban vállalt programok megvalósítása sikeresen lezárult.

Sajtó:

BAON:

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-vizipolos-kiss-gergo-kemenyen-megkuzdott-a-sikerekert-1270273/

M1 csatorna

https://www.youtube.com/watch?v=43MPLXFYlEc

Hírös.hu

https://hiros.hu/hirek/kecskemet/meno-menzak-kecskemeten


Ismertető iskolánk alapítványáról:

Alapítva: 1992. decemberében.

Az alapítvány neve: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskoláért Alapítvány, székhelye: 6000 Kecskemét, Tóth László sétány 2.

Bankszámlaszáma: 11732002-20089670

Adószáma: 18341481-1-03

Az alapítvány célja: Segíti az iskola tanulóinak tárgyi és a kor követelményeihez alkalmazkodó, minél eredményesebb oktató-nevelő munkát. Az alapítvány fenti céljai elősegítése érdekében közhasznú tevékenységeket folytat:

1. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés

2. gyermek és ifjúságvédelem, érdekképviselet

3. hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének biztosítása

SULIKUCKO

A támogatás formái:

- az iskola költségvetésében nem biztosított, de szükséges tárgyi feltételek kialakítása, oktatási segédeszközök beszerzése,

- az épület helyiségeinek célszerű átalakítása, bővítése,

- az iskola fő nevelési célkitűzéseinek megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételek kialakítása kiemelten: anyanyelvi nevelés, idegennyelvi oktatás, háztartási ismeretek, informatika oktatás, egészséges életmódra nevelés, természettudományi szemléletmód fejlesztése, tehetséggondozó szakkörök segítése, támogatja a külföldi iskolákkal létesített cserekapcsolatokat, jutalmazza a legkiválóbb tanulókat, anyagilag hozzájárul a nyári táborozásokhoz, osztálykirándulásokhoz, túrázásokhoz, támogatja a kulturális rendezvényeket, az országos, nemzetközi versenyeken részt vevő tanulókat segíti, jutalmazza.

JUHARAz elbírálásra a 7 tagú kuratórium jogosult. Köszönetet mondunk azoknak, akik eddig és ezután is önzetlenül támogatják munkánkat.

Alapítványunk kuratóriuma

Ki olvas minket?

Oldalainkat 79 vendég böngészi
Ma, Róbert napja van. Holnap Medárd napja lesz.