csütörtök, június 01, 2023
image image image image image image image image
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.
Országos Honismereti Verseny Az Országos Honismereti Versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a 6.a osztály tanulói. A vetélkedő keretében a hungarikumokról oldottak meg a tanulók feladatlapokat és minden fordulóban hibátlanul küldték be a válaszaikat.
Vers és Mesemondó Verseny Idén május 8-án került megrendezésre az Iskolai Vers és Mesemondó Verseny a 3-4. évfolyamos tanulóink körében. A tanulók nagyon felkészülten, szépen érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. Megelevenedett előttünk Pityke a kismadár és a kökény története, vagy Simon István versei közül Mirsa a kis csikó is. 
Tavaszi nagytakarítás Elkezdődött iskolánk környékének, kis és nagy udvarának a tavaszi nagytakarítása. A tanulók pedagógusaink közreműködésével elkezdték közeli és távolabbi környezetünk rendberakását. A diákok ügyesen, lelkesen vették ki a részüket a takarításból.


Rendezvények

Rákóczi-hét ( március 27.- április 1.)

cimlap2

Iskolánk a Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola minden tanulója lelkesen készült névadónk II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulójára, a diákfejedelem választásra, a „Fogodzó” Gálára, aminek témája a "Rákóczi 40” volt.

Bővebben...

Tavaszi Táncház

cimlap

Beiskolázási programunk részeként március 11-én szombaton egy Tavaszköszöntő Tácházba invitáltuk a nagycsoportos óvodásokat. Rendezvényünkön mindenki nagyon jól érezte magát, fergeteges volt a hangulat. Egy vidám délelőttöt töltöttünk együtt.

Bővebben...

Pályaorientációs Nap

cimlap2

Idén október 15-én  szombaton Pályaorientációs Napot rendeztünk diákjainknak. Iskolánk fontosnak tartja, hogy a tanulók tisztában legyenek a továbbtanulási lehetőségekkel, ismerjék meg a szakmákat, és tanulmányi és egyéni jellemzőik alapján ki tudják választani a nekik legmegfelelőbb iskolát, szakmát...

Bővebben...

Népmese napja

cimlap2

Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját. A népmese varázsszer, verbális bájital. Ha meghalljuk: Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl , vagy az Üveghegyen is túl… 

Bővebben...

Évnyitó ünnepély

CIMLAP

Az ÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY 2022. szeptember 1-én 8 órakor lesz. Kérünk minden tanulót ünnepi ruhában (Rákóczis sál/nyakkendő, fehér blúz/ing, fekete szoknya vagy nadrág) megjelenni! Az ünnepély után osztályfőnöki órák, majd rendes tanítás lesz. A tankönyvek kiosztása is ezen a napon történik.

Bővebben...

Nemzeti Összetartozás Napja

cimlap2

5. alkalommal rendezte meg iskolánk a Nemzeti Összetartozás Napját. A megemlékezéshez idén 3 településről  kapcsolódtak be  a határon túli magyar iskolák közül   Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely. Emlékező beszédet mondott Dr. Fekete Gábor Önkormányzati  Képviselő, az értékmegőrzési bizottság elnöke. 

Bővebben...

Rákóczisok lettünk

cimlap2

Az idei évben is sajátos, meghitt hangulatú volt az első osztályosok avatása. A rádión közvetített tanévnyitó után az aulában került sor a ceremóniára, melyet Fáriné Boros Erika igazgatónő kedves, bíztató szavai nyitottak meg.

Bővebben...

Petőfi Sándor Szavalóverseny

cimlap

Iskolánk idén is megrendezte a városi szintű Petőfi Sándor Szavalóversenyt. A vírushelyzetre való tekintettel már 2. alkalommal került sor online verseny megrendezésére. A pandémia ellenére, a tanulók nagy számban jelentkeztek a megmérettetésre, a versmondók összesen 10 kecskeméti iskolából küldték be szavazataikat.

Bővebben...

Pályaorientációs Nap

cimlap

Iskolánkban december 12.-én szombaton rendhagyó Pályaorientációs Napot tartottunk. A jelenleg kialakult helyzetre való tekintettel most nem tudtuk meghívni a középiskolákat, hogy mutatkozzanak be diákjainknak, ami évek óta nagyon jól működik.

Bővebben...

Az Operaház Nagykövetei

CIMLAP

Iskolánk az idei tanévben az „Operaház Nagykövetei programban” vesz részt. Ennek keretében először a Zene Világnapja alkalmából október 1-én vendégeskedtek a Magyar Állami Operaház művészei Szebeni Etelka és Ambrus Ákos operaénekesek nálunk. Az opera nem kifejezetten könnyű műfajba tartozó zene, ezért nehezebb megszerettetni a fiatalsággal.

Bővebben...

További cikkeink...

1. oldal / 15

Ki olvas minket?

Oldalainkat 94 vendég böngészi
Ma, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.