csütörtök, június 01, 2023
image image image image image image image image
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.
Országos Honismereti Verseny Az Országos Honismereti Versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a 6.a osztály tanulói. A vetélkedő keretében a hungarikumokról oldottak meg a tanulók feladatlapokat és minden fordulóban hibátlanul küldték be a válaszaikat.
Vers és Mesemondó Verseny Idén május 8-án került megrendezésre az Iskolai Vers és Mesemondó Verseny a 3-4. évfolyamos tanulóink körében. A tanulók nagyon felkészülten, szépen érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. Megelevenedett előttünk Pityke a kismadár és a kökény története, vagy Simon István versei közül Mirsa a kis csikó is. 
Tavaszi nagytakarítás Elkezdődött iskolánk környékének, kis és nagy udvarának a tavaszi nagytakarítása. A tanulók pedagógusaink közreműködésével elkezdték közeli és távolabbi környezetünk rendberakását. A diákok ügyesen, lelkesen vették ki a részüket a takarításból.


Versenyek

Iskolai Vers és Mesemondó Verseny

cimlap

Iskolai Vers és Mesemondó Versenyt rendeztünk április 26-án a 1-2. évfolyamos tanulóink között. A versenyen sok kis diák vett részt. A tanulók szépen, érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. 

Bővebben...

Mozaik Tanulmányi Verseny - országos döntő

cimlap2

Ebben a tanévben is elindultak tanulóink a Mozaik Tanulmányi Versenyen. A 2023. április 1-én, Szegeden megrendezett döntőben 11 tanulónk vett részt angol kezdő kategóriában.

Bővebben...

Szépkiejtési Verseny

cimlap2

A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került 2023. április 17-én az Iskolai Szépkiejtési Verseny. Iskolánknak is fontos a szép és helyes beszéd megtanítása, elsajátítása a tanulók körében. A 2-4. évfolyam diákjai ezen a versenyen megmutathatták tudásukat, megcsillogtathatták tehetségüket. 

Bővebben...

Bronzérem a városi döntőn

diakolimpia

Egy kicsit jobb koncentrálással sikerülhetett volna a továbbjutás, de így is sok szép dolgot mutattak a srácok. Sok helyzetet alakítottak ki, összességében a legtöbb gólt ők szerezték, így mindenképp dicséretet érdemelnek a városi 3. helyezésért.

Bővebben...

Angol verseny

cimlap2

A Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ebben az évben is megrendezte a városi színtű Angol nyelvi ügyeskedő versenyét 5-6. évfolyamosok számára. Iskolánk a Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is részt vett a versenyen. Diákjaink most is kiemelkedő eredményt értek el. 

Bővebben...

TIÉD A SZÓ-TÁR! - országos döntő

cimlap

A szegedi Grimm Kiadó „TIÉD A SZÓ-TÁR!” elnevezéssel szótárhasználati versenyt hirdetett. Iskolánkból három csapat nevezett a versenyre, angol 5-8. évfolyam -Tanulószótár kategóriában, amelyben 57 csapat indult.

Bővebben...

Szeresd a Földet!

cimlap

Iskolánkban hangsúlyozott a környezetvédelem és a természetvédelem. Kiemelt feladat a tanulók környezettudatos, természetbarát magatartásának, szokásrendszerének kialakítása, az ökológiai gondolkodás fejlesztése, a környezetbarát életvitel, valamint a fenntarthatóság szemléletének alakítása, erősítése.

Bővebben...

Iskolai Helyesírási Verseny

cimlap

Iskolai Helyesírási Versenyt rendeztünk márciusban a 2-4. évfolyamos tanulóink között. A versenyen 30 diák vett részt. Az eredményhirdetésre 2023. március 28-án került sor. Az eredmények alapján a következő tanulók vehették át a megérdemelt díjakat...

Bővebben...

Városi német nyelvi verseny

cimlap2

2023.03.28-án, 3 év kihagyás után, ismét megrendezésre került a városi német nyelvi verseny iskolánkban, melyen a 7. 8. osztályos gyermekek mérhették össze nyelvi felkészültségüket. A város általános iskolái közül az Arany János Általános Iskola, a Zrínyi Ilona Általános Iskola, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola, a Magyar Ilona Általános Iskola, a Bányai Gimnázium és a versenynek otthont adó II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai vettek részt.

Bővebben...

Kecskemét, ahogy Te látod

cimlap

Iskolánk a Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola februárban egy városi szintű rajzpályázatot hirdetett „Kecskemét, ahogy Te látod” címmel. A megmérettetésre több száz alkotás érkezett. A díjak kiosztására március 28-án került sor.

Bővebben...

További cikkeink...

1. oldal / 10

Ki olvas minket?

Oldalainkat 92 vendég böngészi
Ma, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.