csütörtök, június 01, 2023
image image image image image image image image
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.
Országos Honismereti Verseny Az Országos Honismereti Versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a 6.a osztály tanulói. A vetélkedő keretében a hungarikumokról oldottak meg a tanulók feladatlapokat és minden fordulóban hibátlanul küldték be a válaszaikat.
Vers és Mesemondó Verseny Idén május 8-án került megrendezésre az Iskolai Vers és Mesemondó Verseny a 3-4. évfolyamos tanulóink körében. A tanulók nagyon felkészülten, szépen érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. Megelevenedett előttünk Pityke a kismadár és a kökény története, vagy Simon István versei közül Mirsa a kis csikó is. 
Tavaszi nagytakarítás Elkezdődött iskolánk környékének, kis és nagy udvarának a tavaszi nagytakarítása. A tanulók pedagógusaink közreműködésével elkezdték közeli és távolabbi környezetünk rendberakását. A diákok ügyesen, lelkesen vették ki a részüket a takarításból.

21.09.01.

Tanév rendje 2022/2023

Tanév rendje 2022/2023

Tervezet, a járványhelyzet alakulásától függően változhat

 

2022.év

augusztus 22. 9.00                    alakuló értekezlet

augusztus 23-29.                       javító vizsgák

augusztus 30. 9.00                    tanévnyitó értekezlet

szeptember 1. 1 óra                  tanévnyitó ünnepély csarnokban

szeptember 1. 16.30                 szülői értekezlet 1. évfolyamon

szeptember 5. 16.30                 szülői értekezlet 5. évfolyamon (évfolyamon tanítók bemutatkozásával)

szeptember 6. 16.30                 szülői értekezlet a többi évfolyamon (2., 3.,4.,6.7.,8. évfolyamon)

szeptember 30.                         Magyar Diáksport Napja

október 3. 16.00-18.00             fogadó óra

október 6. 8.00                         Aradi vértanuk megemlékezés (rádiós műsor)

október 15. (szombat)               pályaorientációs nap (október 31. ledolgozása)

október 21. 10.00                     október 23-i iskolai ünnepély   

      

október 28.                             Halloween party

(szünet előtti utolsó nap)                 

december 5. 16.00-18.00          fogadó óra

december 6. 10.00                    Mikulás ünnepség

december 20.                            karácsonyi ünnepély – szünet előtti utolsó tanítási nap


december 21. áthelyezett munkanap                   2023. április 1-én dolgozzuk le (Felvonulás)


december 22-2023. január 8.    téli szünet

2023. év

január 9. (hétfő)                        szünet utáni első tanítási nap

január 20. 13.00-14.00             osztályozó konferencia

január 20.                                  első félév vége

január 27.                                  félévi értesítők kiosztása

január 30. 16.30                        félévi értekezlet

február 6. 16.30                        alsós szülői értekezlet

február 7. 16.30                        felsős szülői értekezlet

február 10.                                alsós-felsős farsang

február 28-március 1.               leendő elsős nyílt nap

március 2.                                 iskolai nyílt nap

március 6. 16.00-18.00             fogadó óra (alsó-felső)

március 14. 10.00                     március 15-i ünnepély

március 16-17                           tanítás nélküli munkanap

március 27-április 1.                 Rákóczis hét

április 1. (szombat)                   Felvonulás/DÖK nap (december 21. ledolgozása)

április 6-11.                              tavaszi szünet (utolsó tanításai nap április 5., szünet utáni első tanításai nap április 12.)

április 21.                                  elsős beiratkozás

május 2. 16.30 (kedd)              alsós szülői értekezlet

május 3. 16.30                          felsős szülői értekezlet

június 2.                                    Nemzeti Összetartozás Napja

június 5-9-ig                             osztálykirándulások hete

június 12. 13.00-14.00              osztályozó konferencia

június 16. (péntek)                    utolsó tanítási nap

június 16. 17.00                        ballagás            

június 17. 9.00                          tanévzáró ünnepély

Elementary-school-kids-mailing-lists


Ki olvas minket?

Oldalainkat 94 vendég böngészi
Ma, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.