kedd, október 03, 2023
image image image image image image image image
Állatok világnapja A közelgő Állatok világnapja alkalmából a 6. a osztály szeptember 22-én látogatást tett a Kecskeméti Vadaskertben, amely egyben az Iskolások Hete is volt.
Tanév rendje 2023/2024 A tanév rendje olvasható itt. Szülői értekezletek, fogadóórák, szünetek, rendezvények és minden fontos dátum...
Matematika tehetséggondozó Iskolánkban a kezdetek óta központi helyet foglal el a tehetséggondozás. A Matematika Tehetséggondozó Versenyt minden évben megszervezzük. Idén is sok ügyes, tehetséges diák indult el rajta. Tanulóink nagyon lelkesek voltak, amit az eredmények is mutatnak. A negyedik évfolyamban még holtverseny is kialakult a második helyért.
Kecskemét Város Polgára Leszek Idén 28. alkalommal rendezte meg a Béke Átalános iskola a „Kecskemét Város Polgára Leszek” elnevezésű Városi szintű helytörténeti versenyt. A kezdetek óta jelen vagyunk ezen a versenyen is, a történelmet, városunkat szerető, ismerő diákjaink idén is megküzdöttek a helyezésért.
Simonyi Verseny Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
Népdaléneklési versen 1-2. évf. Iskolánk hagyományai közé tartozik a népdaléneklés is. Idén a 1-2. évfolyamos tanulók körében május utolsó napján 31-én került megrendezésre. Sok szép magyar népdalt halottunk a gyerekek előadásában, nagyon szépen énekelték a kiválasztott dalukat.
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.


Rendezvények

Rendhagyó énekóra

CIMLAP

Idén is megrendezésre kerül a Hírös Agóra Kulturális Központ által szervezett Népzenei Találkozó. Évről évre már hagyomány, hogy az ideérkező vendégek, egy kis bemutatót tartanak a kecskeméti iskolákban.

Bővebben...

Pályaválasztási szülői értekezlet

cimlap

2018. szeptember 11-én tanévnyitó szülői értekezletet tartottunk a 8. évfolyamos szülők részére. Az első szülői értekezlet legfontosabb témája a továbbtanulás, pályaválasztás volt.

Bővebben...

Rákóczi Projekt Hét

cimlap

Iskolánk már márciusban lázasan készült névadójának II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulójára. Diákjaink, színes óriás plakátokat készítettek, ezzel felidézve Rákóczi életének helyszíneit gyermekkorától egészen haláláig követve. A remekművekből az iskola aulájában egy kiállítás készült...

Bővebben...

II. Rákóczi megemlékezés

cimlap

Iskolánk névadója II. Rákóczi Ferenc tiszteletére április 16-án ünnepséget rendeztünk. A színvonalas műsort az 5. b osztály adta elő. Diákjaink virágot helyeztek el, és emlékeztek a fejedelmet ábrázoló szobornál...

Bővebben...

Pályaorientációs nap az iskolában

cimlap2

Március 10-én szombaton Pályaorientációs Napot rendeztünk diákjainknak. Iskolánk fontosnak tartja, hogy a tanulók tisztában legyenek a továbbtanulási lehetőségekkel, ismerjék meg a szakmákat, és tanulmányi és egyéni jellemzőik alapján ki tudják választani a nekik legmegfelelőbb iskolát, szakmát...

Bővebben...

Nőnapi köszöntés

cimlap

Iskolánk férfi tanárai ma Nőnap alkalmából megköszöntöttek bennünket. A szellemesen bohókás, néha kicsit lécrezgető gondolatok, vicces idézetek Müller Péter, Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő,Agatha Cristie, Bödőcs Tibor és még sok kiemelkedő író-költő tollából eredő szép üzenettel leptek meg bennünket, és lettünk gazdagabbak a mai napon.

Bővebben...

Petőfi Sándor Szavaló Verseny

cimlap2

Iskolánk idén is megrendezte a városi szintű Petőfi Sándor Szavaló Versenyt 2018. március 7-én. A megmérettetésre összesen 9 iskolából 29 diák érkezett. A versenyt iskolánk a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Alapítványa támogatta.

Bővebben...

Alapítványi bál

cimlap

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskoláért Alapítvány kuratóriuma, a Szülői Közösség és a Rákóczis nevelőtestület nevében szeretettel hívjuk és várjuk Önöket  2018. február 24-én 19 órakor megrendezendő SZÜLŐK-NEVELŐK báljára.

Bővebben...

Karácsonyi műsor

CIMLAP2

Idén, december 20-án került megrendezésre Kovács Ferenc Önkormányzati képviselő körzetében lakó nyugdíjasok karácsonyi megköszöntésére és megajándékozására. Iskolánkból a 3.a osztály szép karácsonyi műsorral kedveskedett, amely nagy siker volt a vendégek között...

Bővebben...

Pályaorientációs Nap

cimlap

Pályaorientációs Napot tartott iskolánkban a Bács-Kiskun Megyei Pedagógus Szakszolgálat. A diákok hasznos információkat kaptak a továbbtanulással kapcsolatban. A pályaorientációs szaktanácsadók részletesen elmondták a felvételivel kapcsolatos információkat. Az előadás végén csoportos és egyéni tanácsadáson is részt vehettek a diákok.

Bővebben...

További cikkeink...

4. oldal / 15

Ki olvas minket?

Oldalainkat 181 vendég böngészi
Ma, Helga napja van. Holnap Ferenc napja lesz.