Mesés péntek

Egyszer volt, hol nem volt, a Dunán innen, a Tiszától nem messze, egy kis ország kellős közepén, hol kecskék legeltek mekegve, volt egy vidám, piros iskola.

Ebbe a piros iskolába mindenféle gyerek járt. Volt pirospozsgás és sápadt, szorgalmas és lustább, étvágytalan és haspók, ügyeskezű, botfülű, kreatív, muzikális, matekzseni, természettudós, focista és miegyéb. Egyben azonban mindenképp hasonlítottak - szerették a meséket és egymást. Egyszer, a legkisebbek mindenképp örömet akartak szerezni a többieknek. Törték a fejüket, tanakodtak hétszámra, mitévők is legyenek? Végül arra az elhatározásra jutottak, hogy a soron következő Országos Diáksportnapot felejthetetlenné és emlékezetesebbé teszik a számukra. Úgy döntöttek, hogy összekötik a népmese napjával. Így is lett. Mire a kakas hármat kukorékolt, már mesehősnek öltözve csinálták a gyakorlatokat a zenés tornán, a nagyobbak örömére. Sőt, mi több! Még a szüleiket is meghívták!

Ám itt még nem volt vége a meglepetésnek!

Mesés torna után, mesés vendéglátás következett.

A könyvtárban berendezett lakomaudvar asztalai roskadoztak a csodás, ízletetes, mesebeli étkektől, mint: hamuban sült pogácsa, kőleves, kukoricalepény, körtemuzsika, szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, egyszeri-kétszeri fánk és társai.

Volt ott bőven finom falat, éhkoppon senki sem maradt!

Nem hiszitek? Járjatok utána! Én is ott voltam, nekem jutott a legkisebb disznó füle, azon rágódtam reggelig!

Egyszer volt, hol nem volt, a Székelyföldön 158 éve, szeptember 30-án született egy nagy mesemondó, Benedek Elek. Kinccsel felérő gondolata: „Erdő, mező, hegy, völgy, falu… minden mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek?”

Fele igaz, fele álom, ha elhiszed, azt se bánom!

A népmese napja egyúttal mozgalom, határon átívelő kultúrális és társadalmi esemény is, melyet a Magyar Olvasástársaság hívott életre 2005-ben. Ezzel a rendezvénnyel,2017.október 1-től, a mi iskolánk is csatlakozott a mozgalomhoz.