Március 10-én szombaton Pályaorientációs Napot rendeztünk diákjainknak. Iskolánk fontosnak tartja, hogy a tanulók tisztában legyenek a továbbtanulási lehetőségekkel, ismerjék meg a szakmákat, és tanulmányi és egyéni jellemzőik alapján ki tudják választani a nekik legmegfelelőbb iskolát, szakmát.
Egész évben, de a továbbtanulási időszak előtt különösen odafigyelünk, és központi helyre kerül a pályaválasztással kapcsolatos információk átadása.
Az osztályfőnökök a pályaorientáció jegyében szervezték meg ezt a napot. Sok érdekes és izgalmas szakma került bemutatásra. A meghívott szülők megismertették az általuk választott munkát, munkahelyet, elmesélték, hogyan kerültek erre a pályára, bemutatták azt a szakmát amiben dolgoznak. Az egyik osztályban a meghívott szülő a séf szakma rejtelmeibe avatta be a diákokat, de voltak a honvédségtől is, aki a katonai hivatás szépségeit ecsetelte a diákoknak.
Az alsós osztályok ellátogattak a Katasztrófavédelem Kecskeméti Kirendeltségére, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket, megmutatták a hely minden egyes kis részletét, beülhettek a gyerekek a tűzoltó autóba, de még egy próbariadót is rendeztek számunkra.
A diákok nagyon élvezték a bemutatót, figyeltek a tűzoltók minden szavára. Az 1. c osztályba ellátogattak a Gyógyító Bocsok is, a mentősök és a traumatológia életébe is betekintést nyerhettek a diákok.
Megműtötték a beteg macit, vérnyomást mérhettek és meghallgatták egymás szívverését is.
Majd egy igazi mentőautót is megnézhettek belülről, aminek külön szépsége volt, hogy az autót hamarosan nyugdíjba küldik, mert már lejár a szavatossága.
A felső tagozatos tanulók különböző állomásokon vettek részt az iskolában, volt ahol filmvetítés keretében ismerkedhettek meg egy-egy szakmával, máshol régi mesterségeket kellett felismerni, kitalálni, egy másik helyen pedig valamilyen munkával kapcsolatos közmondásokat kellet elmondani, vagy elmutogatni, a másik csapat játékosainak.
A nap nagyon jól sikerült, mindenki részt vett a feladatokban, miközben információk birtokába is jutott játékos formában.
A diákok jól érezték magukat, igazán hasznosan telt a Pályaorientációs Napunk.
Borsos Andrea