Ismét együtt énekelték a kecskeméti, nagyváradi és sepsiszentgyörgyi diákok a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt a nemzeti összetartozás napján tartott rendezvényen, a Rákóczi iskolában.
A kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában immár negyedik éve különleges módon, egy határokon átívelő közös énekléssel adnak valódi tartalmat a nemzeti összetartozás napi megemlékezésnek. Pirosba, fehérbe vagy zöldbe öltözve idén is levonult az egész iskola, közel 600 diák a sportcsarnokba, ahol skype segítségével “élőben kapcsolták” kivetítőkön a nagyváradi Szacsvay Imre és a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskolát (a nagyváradiak minden eddigi közös éneklésben részt vettek, a sepsiszentgyörgyiek viszont most először).
A több száz diák és a pedagógusok együtt énekelték el a Himnuszt, a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt és a Székely himnuszt. A kecskeméti és az erdélyi gyerekek heves integetéssel köszöntek egymásnak.
Borsos Andrea, az iskola pedagógusa, az esemény szervezője elmondta: fontosnak tartják, hogy a tanulók itthon és a határon túl is ismerjék a magyar történelmet, és együtt emlékezzenek, lelkileg kicsit együtt legyenek ezen a napon.
Cikk forrása: baon.hu - Hraskó István
Képek forrása: baon.hu - Bús Csaba
Cikk, videó és galéria: Tavaszi szél vizet áraszt – több százan énekelték a népdalt (videó, galéria) - baon.hu
Cikk és galéria: Határon túli gyerekekkel együtt ünnepeltek a Rákóczi diákjai - hiros.hu