szerda, december 12, 2018
image image image image image image image image
Kutyás órák a Rákócziban Nem véletlenül mondjuk, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Régi mondás, de annál aktuálisabb ma is. A kutyák régen is, a mai időkben is sok feladatot oldottak meg, többek között a beteg emberek segítését.
A Mikulás látogatott el hozzánk December 6-án csütörtökön remek hangulatban, kezdődött a zenés torna az iskola csarnokában. Ez alkalommal viszont egy várva várt vendég is megérkezett, aki nem volt más, mint a Mikulás. Kisvártatva, arra lettek figyelmesek a diákok, hogy a nagyszakállú bekapcsolódik a tornagyakorlatokba. Bár kora már nem igazán engedte a nagyon gyors feladatokat, de a gyerekek jól teljesítettek.
Látogatás a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba Októberben a Népmese Napja alkalmából iskolánk egy vidám napot tartott. A program része volt az a kiállítás megnyitó is, amire a gyerekek a Magyar Népmese Napja tiszteletére rajzokat készítettek. Az első három helyezett Barta Lídia, a 2a és a 2. c osztály, és Pópity Emília nyertesek jutalma egy látogatás volt a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba.
Játékos Sportverseny Már hagyomány iskolánkban, hogy az őszi hónapokban a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola rendezésében sor kerül az általános iskolák között a Városi Játékos Diák Sportverseny. Idén erre november 29-én került sor. A megmérettetésre a kecskeméti iskolák mellett egy solti általános iskola is jelentkezett. 
Mesemondó Verseny A mesék által egy külön világba kerülünk. Jól érzi magát a mesemondó, de hallgatósága is. Nagyszülők, szülők otthon szívesen mesélnek unokáiknak, gyerekeiknek. Az első meséket tőlük kapjuk gyermekként. A mesemondó versenyeken nagyszerű hallgatni a diákok által elmondott meséket. Vannak humoros és szomorú, de tanulságos történetek is. Minden napra egy mese!
Szépkiejtési verseny November 21-én szerda délután idén is megrendezésre került az Iskolai Szépkiejtési Verseny. Iskolánknak is fontos a szép és helyes beszéd megtanítása, elsajátítása a tanulók körében. A 2-4. évfolyam diákjai ezen a versenyen megmutathatták tudásukat, szép kiejtésüket.
Adventi koncert A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola NAGYKÓRUSA tisztelettel vár minden érdeklődőt ADVENTI KONCERTJÉRE Időpont: 2018. december 14. péntek 16:30 Helyszín: Kecskeméti Nagytemplom Közreműködik: Iskolánk nagykórusa, szólóénekesek Művészeti vezető: Lajos Péterné Kákonyi Réka
Miért a Rákóczi iskola? Haladva a kor igényeivel, az iskola kibővítette és új tartalommal töltötte meg az eddig is meglevő irányultságait. A 2018/2019-es tanévben két idegen nyelvi, egy angol és egy német és egy testnevelés-sport irányultságú osztályt szeretnénk indítani a KTE Labdarúgó Akadémiával együttműködve.


Tantestületi kirándulás

Tantestületünk április 12-én egy szép tavaszi napon elindult kirándulni. A hangulat remek volt már a buszon is. Utunk az Alcsúti Arborétumba vezetett, ahol a természet igazi tavaszi arcát mutatta. A szemet gyönyörködtető színes nárcisz mezők már messziről csalogattak. Az ősrégi fák termetükkel és mérhetetlen koronáikkal, meglepő formáikkal csodálkozásra késztettek bennünket.

DSC06802

A felejthetetlen arborétumi séta után folytattuk utunkat Etyekre a Korda Látogatóközpontba. Rengeteg érdekességgel találkoztunk, azt se tudtuk hová nézzünk, mint a gyerekek rácsodálkoztunk mindenre, amit csak lehetett kipróbáltunk.

DSC06990

Szerencsénkre, csak egy helyszínen forgattak, így sikerült belépnünk a középkori Olaszország és Dél- Spanyolország díszletébe is, valamint pár perc alatt a 70 –es évekbe találtuk magunkat, egyenesen New Yorkba érkeztünk. Sok Hollywoodi sztár forgatott itt, sajnos találkozni egyikkel sem volt most szerencsénk , de reménykedhettünk, hogy talán Jeremy Irons lábnyomába léptünk, vagy megérintettük azt a díszletet amibe ő is forgatott.

DSC07041

Utazásunk gyors és rövid volt, viszont pár óra alatt bejártuk, ha nem is az egész világot, de olyan helyekre jutottunk el, ahova mindenki szeretne élete során legalább egyszer elutazni, és egy fantasztikus időutazáson is részt vehettünk.

DSC07097

Borsos Andrea

Ki olvas minket?

Oldalainkat 65 vendég böngészi
Ma, Gabriella napja van. Holnap Luca és Otília napja lesz.