A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2016. április 11 - 15 között rendezvénysorozatokkal emlékezik meg II. Rákóczi Ferenc fejedelemről.
Ezen a héten iskolánk fogadja a „Gyerekek 2020 programjának” külföldi diákjait, akik Spanyolországból, Hollandiából, Dániából, Finnországból és Ciprusról érkeznek az első nemzetközi tanulási, tanítási és képzési tevékenységekre.
A Rákóczis Hét rendezvénysorozatunk keretén belül a gyerekek változatos iskolai programokon vesznek részt a magyar diákokkal együtt, bővítik ismereteiket a partneriskolák kultúrájával kapcsolatban, meséket írnak, többnyelvű szótárat szerkesztenek és környezetünk megóvásáról szóló prezentációt készítenek.
Az iskolai köszöntésen maga II. Rákóczi Ferenc fejedelem fogadja a külföldi delegációkat. A megrendezett programok keretén belül megismertetjük őket az iskolával, hagyományainkkal, délutánonként Kecskemét nevezetességeit fedezhetik fel a vendégek.
A környezetvédelemhez kapcsolódva a Távhőszolgáltatás Napja alkalmából a diákok különböző vetélkedőkön és kincsvadászaton vesznek részt az iskolában valamint a Termostar Kft. rendezvényein, mint partneriskola.
Egész héten át tartó programjainkból, 2 napot szeretnénk kiemelni és minden kedves érdeklődő figyelmébe ajánlani.
Április 11. hétfő
9.00-10.00 óra
Visszamegyünk az időben egészen az 1600-as évekbe. A fejedelem fogadja a külföldi delegációkat.
Díszőrség, zenés bevonulás fanfárokkal, dobokkal az iskola diákjai és a Fourtissimo Zenekar együtt köszöntik a külföldi vendégeket.
14.00 óra
A Költészet Napja alkalmából rendezett közös verselésbe bekapcsolódnak az iskola diákjai és vendégei. A Versmondás után közvetlenül egy zenés táncos programon vehetnek részt az iskolák diákjai és az érdeklődők.
Ifjú néptáncosok, dobosok, tangóharmonika és doromb szólal meg, valamint a Fourtissimo Zenekar közös produkciója várja az érdeklődőket.
Április 14. csütörtök
17-18 óra
A Rákóczis Hét keretén belül egy vidám és színes felvonulást tartunk.
Hintókon és kocsikon érkeznek a leendő első osztályos kis gyerekek. A menetben részt vesz Szabó Sándor, aki tárogatón játszik, a Kecskeméti Fúvószenekar, az M. Bodon Pál Zeneiskola diákjai és a II. Rákóczi Ferenc diákjai kuruc és labanc jelmezben. A hangulatról gondoskodik még az iskola mazsorett csoportja, valamint a felvonuláshoz csatlakozik az Alsószéktó-Kisfái-Matkó Polgárőr Egyesület Lovas tagozata is.
Az élen lovagol Pál Attila, mint II. Rákóczi Ferenc megszemélyesítője és kísérő lovasként Vajda Rudolf.
Útvonal:
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola-Bagi László utca - Dobó krt.- Deák Ferenc tér- Főtér- Városháza előtti tér
A Városháza előtt a polgármester asszony köszönti a vendégeket. Szabó Sándor tárogatón játszik, majd rövid zenés-táncos műsor következik.
Visszavonulás:
Batthyány utca- Dobó krt.- Bagi László utca –II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Mindenkit szeretettel várunk felvonulásunkon!
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai és diákjai