A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2013. október 21-én, hétfőn az előző tanévek hagyományainak megfelelően ismét lehetőséget teremtett a város óvodáinak arra, hogy a tőlük intézményünkbe kerülő gyerekek beilleszkedését, fejlődését az óvónők figyelemmel kísérhessék.
Kilenc óvoda tíz óvónője érkezett hozzánk erre az alkalomra, akiket Fáriné Boros Erika tagintézmény-vezető köszöntött. Az elsősök izgalommal várták óvó nénijüket, akik nagy szeretettel fogadták, ölelték újra a rég’ nem látott gyerekeket.
Mind a négy elsős osztályban egy magyar és egy matematika órát tekinthettek meg az érdeklődők. Örömmel tapasztalták, hogy az immár iskolássá cseperedett tanulók milyen lelkesen igyekeztek bemutatni eddig elsajátított ismereteiket.
A két tanítási órátPatyi Angéla tanítónő által vezetett ékszerkészítő foglalkozás és szakmai tapasztalatcsere követte az őszi hangulatúvá öltöztetett iskolai könyvtárunkba, ahol egymással és a tanítókkal is megbeszélhették a látottakat.
Köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat!
Kelemen Tamásné