2012.10.29
Napok óta készülődtek és izgatottan várták azt az október végi napot, az óvó néni látogatását az 1. osztályos kisdiákok…..
Október 25-én, csütörtökön 13 óvodából 20 óvónénő látogatta meg tavalyi nagycsoportos csemetéjét a jelenlegi 1. osztályokban. Fáriné Boros Erika tagintézmény-vezető köszöntője után az első órában mind a négy 1. osztályunkban matematika órán vehettek részt az óvónők, a második órán pedig magyar órákon.
Az 1. osztályos kisdiákok örömmel integettek óvó nénijüknek, szaladtak feléjük…..majd becsengetéskor „átváltoztak” iskolássá és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy megmutassák az óvó néniknek, hogy ők már „igazi” elsősök.
Az óvó nénik pedig őszinte érdeklődéssel figyelték egykori ovisaik viselkedését, mozdulatait, rezdüléseit ….és – egyöntetű véleményük alapján - jóleső érzés volt látni egykori „pici ovisaikat”.
A tanítási órák végén büszkén mutatták füzeteiket, könyveiket óvó nénijüknek, és saját maguk készítette ajándékkal viszonozták óvó nénijük látogatását. Boldogan fogadták és sokáig szorongatták az óvó néniktől kapott „meglepetéseket” is………és erre a néhány percre visszaváltoztak ovisokká.
A nyílt tanítási órák dr.Vassné Donkó Zita kolléganőnk vezetésével – a Hellowenhez közeledvén – „bosziseprű” készítésre invitáltuk az óvónőket, ahol nagy lelkesedéssel „alkottak”…..
A rövid kis játék után ismét a munkáé volt a fő szerep, melynek keretében az óvónők és a tanítónők kötetlen beszélgetést folytattak a „közös gyermekeikről”.
Farkas Anikó