hétfő, február 19, 2018
image image image image image image image image
Nyílt nap leendő elsős gyerekeknek 2018. február 6-án és 7-én megemelkedtek az osztálylétszámok iskolánkban az első három órán. Mosolyogva, kissé megilletődötten érkeztek apró „iskolások” az épületbe szüleikkel, hogy megnézzék, hogyan sajátítják el a bölcs gondolatokat a nagyobb gyerekek.
Szabadidős foglalkozás 02.07. Február 7-én Szabadidős Foglalkozásokra vártuk a kis óvodásokat. Az ovisok egyik csoportja szivacskézin vett részt, melyen különböző erősségű, játékos feladatokat hajtottak végre. A kicsik figyeltek egymásra és a tanító instrukcióira is. Mind a sorjátékokat, mind a páros feladatokat a gyerekek nagy koncentrációval hajtották végre. Már most látszik milyen ügyesen bánnak a labdával.
Alapítványi bál A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskoláért Alapítvány kuratóriuma, a Szülői Közösség és a Rákóczis nevelőtestület nevében szeretettel hívjuk és várjuk Önöket  2018. február 24-én 19 órakor megrendezendő SZÜLŐK-NEVELŐK báljára.
Óvodás Kölyökatlétika Verseny Idén január 17-én szerdán került sor erre a rendezvényre, melyen 7 óvoda vett részt. Az Árpádvárosi, a Pálmácska, a Széchenyi sétányi, a Szivárvány, a Hosszú utcai, a Teknősvár és a Bíró Lajos utcai óvoda gyermekei nagy lelkesedéssel vonultak be sportcsarnokunba.
Nyílt napjaink Ezennel közhírré tétetik és kidoboltatik, hogy 2018. február 6-7-én iskolánk NYÍLT NAPOT rendez a nagycsoportos óvodásoknak, leendő elsősöknek és szüleiknek! Az 1-2. órában a leendő elsős tanító nénik tartanak magyar, matematika, környezetismeret, rajz órákat, melybe a kicsik is bekapcsolódhatnak és aktív részesei lehetnek. A 3. órában irányultsági – angol, német, testnevelés – órákon lehet részt venni.
Bozsik Program 3-4. évf. Télen sem szünetel a Bozsik Program. A sport rendezvény sorozat keretében az III-IV. évfolyam diákjai barátságos mérkőzést játszottak a Kertvárosi, a Református és a Corvin Mátyás Általános iskola tanulóival. A lényeg nem a győzelem, hanem az önfeledt játék volt. Ettől függetlenül mindenki beleadta a legjobb tudását.
Sulikuckó 01.17. Január 17-én a Rákóczis Szerdák keretén belül, az óvodások az idei évben már második alkalommal vehettek részt az Iskolaváró Sulikuckón. Az óvodások egyik csoportja anyanyelvi foglalkozáson vett részt, melyhez egy kis színezés is társult, így vidám hangulatban készültek a kismalacok, aminek ki kellett találni milyen színe legyen.
Rákóczis-szerda Gyere Te is a Rákócziba! Ismét indul a tavalyi tanévben nagy sikerű Rákóczis-szerda programsorozatunk - Iskolaváró Sulikuckó és Szabadidős foglalkozások - a nagycsoportos óvodások részére - 2017. XI. 15-én 16.00 órakor. A foglalkozásokra jelentkezni lehet az iskola titkárságán telefonon vagy email-ban.


Zoom Kecskemét

Újabb verseny a Rákócziban!

logo

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola osztályai között versenyt hirdetünk. Az első helyezett osztály 50 000 Ft-os támogatást kap az osztálykirándulásához a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskoláért Alapítványtól!!

01

Mennyire ismered Kecskemétet? Fotókat láttok Kecskemét épületeinek, egy-egy részletéről, szobrokról, egyéb alkotásokról.

A feladat egyszerű, fel kell ismerni, hogy a fotó hol készült. Sokszor naponta elmegyünk egy-egy gyönyörű részlet mellett, anélkül, hogy észrevennénk azt. Most arra kérünk mindenkit, hogy jól figyelje meg, hiszen rengeteg nagyon szép hely van a városban, amire érdemes odafigyelni.

02

A megoldásokat zárt borítékban kérjük leadni az iskola titkárságán, a borítékra ráírva, melyik osztályé a megoldás. Minden osztályfőnöknél található egy táblázat, ezt kell kitöltve borítékba tenni. Nem kell a képet kinyomtatni, csak a kép számát és a megoldást kell beleírni. Megadható az épület, alkotás neve (ha van), és/vagy a pontos címe. A verseny január 30-ig tart, a borítékokat ekkor fogja felbontani a zsűri, eredményhirdetés iskolagyűlésen lesz..

03

Szeretnénk, ha sokat sétálnátok a városban, barátokkal, szülőkkel, rokonokkal és jobban megismernétek gyönyörű városunkat.

Zoomoljatok Kecskemétre!

 Az itt megjelenített képeket kedvcsinálónak szántuk,
az összes képet a következő linkre kattintva érhetitek el:

Feladványok

Ki olvas minket?

Oldalainkat 62 vendég böngészi
Ma, Zsuzsanna napja van. Holnap Aladár és Álmos napja lesz.