péntek, szeptember 29, 2023
image image image image image image image image
Állatok világnapja A közelgő Állatok világnapja alkalmából a 6. a osztály szeptember 22-én látogatást tett a Kecskeméti Vadaskertben, amely egyben az Iskolások Hete is volt.
Tanév rendje 2023/2024 A tanév rendje olvasható itt. Szülői értekezletek, fogadóórák, szünetek, rendezvények és minden fontos dátum...
Matematika tehetséggondozó Iskolánkban a kezdetek óta központi helyet foglal el a tehetséggondozás. A Matematika Tehetséggondozó Versenyt minden évben megszervezzük. Idén is sok ügyes, tehetséges diák indult el rajta. Tanulóink nagyon lelkesek voltak, amit az eredmények is mutatnak. A negyedik évfolyamban még holtverseny is kialakult a második helyért.
Kecskemét Város Polgára Leszek Idén 28. alkalommal rendezte meg a Béke Átalános iskola a „Kecskemét Város Polgára Leszek” elnevezésű Városi szintű helytörténeti versenyt. A kezdetek óta jelen vagyunk ezen a versenyen is, a történelmet, városunkat szerető, ismerő diákjaink idén is megküzdöttek a helyezésért.
Simonyi Verseny Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
Népdaléneklési versen 1-2. évf. Iskolánk hagyományai közé tartozik a népdaléneklés is. Idén a 1-2. évfolyamos tanulók körében május utolsó napján 31-én került megrendezésre. Sok szép magyar népdalt halottunk a gyerekek előadásában, nagyon szépen énekelték a kiválasztott dalukat.
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.


Madarak és fák napja

"Fa nélkül egy fillért sem ér a táj. S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem nem kelne föl a nap, ha nem lennének fák és madarak.” /Horváth Imre /

20220510 154706

A Madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe.

20220510 154808

A hagyomány immáron több mint százéves. Május 10-én a Madarak és fák napja rajzkiállítással látható iskolánk aulájában.

IMG 20220510 155220

Gyakori harkályfélénk, a zöld küllő lett az év madara a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása szerint.

IMG 20220510 155507

Látogassatok el galériánkba, ott fantasztikus alkotások varázsolnak el mindannyiunkat!

IMG 20220510 155608

Ki olvas minket?

Oldalainkat 152 vendég böngészi
Ma, Mihály napja van. Holnap Jeromos napja lesz.