Fogódzó GálaÁprilis 19-én pénteken hagyományainkhoz híven 21. alkalommal ismét megrendezésre került a Fogódzó Gyermek Segélyezési Egyesület által szervezett, iskolai Gála műsor.
Angol nyelvi ügyeskedő verseny
A Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ebben a tanévben is megrendezte a városi szintű, Angol nyelvi ügyeskedő versenyét az 5-6. évfolyamos tanulók számára.
Szlovén diákok látogatása a Rákócziban
A Rákóczi-héten, az Erasmus+ projekt keretében, az OŠ Rudolfa Maistra iskolából, Šentilj faluból, Szlovéniából 10 tanuló és 2 kísérőtanár látogatott el iskolánkba 2024. március 18-22-e között.
Rákóczis szerda
Iskolánk beiskolázási programja a második félévben is folytatódik. Idén az első alkalomra január 10-én került sor.
A Rákóczis Szerda keretében a hozzánk érkező óvodások ez alkalommal sportfoglalkozáson vettek részt. Tanítóink, játékos, szórakoztató, és fejlesztő feladatokkal készültek a gyerekeknek.
Szibériai tigris örökbefogadás
Iskolánk felső tagozatos tanulói és a zöldkörösök már negyedik éve, a 2023/2024-es tanévben is, örökbe fogadták a Kecskeméti Vadaskert szibériai tigriseit.
Nálunk forgatott a helyi televízió, és az országos médiában is megjelentünk (M1). Nagy hangsúlyt fektetünk a mindennapokban az egészséges életmódra való nevelés...