kedd, július 23, 2019
image image image image image image image image
Az állatmesék világa - EFOP tábor 2019. június 17-21. között első alkalommal került megrendezésre az EFOP pályázat keretein belül „Az állatmesék világa” című művészeti nevelés tábor. A táborban 25 gyermek vett részt iskolánk 1. és 2. évfolyamából.
Parádi tábor - EFOP A  táborban a közös erőkifejtés, a mozgáskoordinációs gyakorlatok által a gyerekek komplex fejlődésen mentek keresztül; a tisztelet, a megbecsülés, az akaraterő, a teherbíróképesség, a belső fegyelem kialakul, állóképességük, ügyességük folyamatosan javul. A versenyek és játékok során javul a gyerekek önismerete, együttműködő képessége, önkifejező képessége, kreativitása, alkotókészsége.
Ha én felnőtt volnék - EFOP TÁBOR A programban a gyerekek sokféle ajándékot és használati tárgyat kaptak a heti feladataikhoz, és a táborban sok-sok ajándékkal és mosollyal lettek gazdagabbak. A szülők elégedetten hozták minden nap gyermekeiket, és vitték haza a hét során. Sok-sok kép készült a heti eseményekről, melyből ízesítésképpen mutatunk néhányat.
Blog készítés rejtelmei - EFOP tábor Célunk volt ezek mellett, hogy a gyerekek legyenek képesek felismerni, megkülönböztetni a különböző típusú blogokat. Legyenek képesek a netikett szabályait betartva kommunikálni, véleményt kifejezni és sablonok alapján, vagy akár a nélkül saját, tematikus blogot vagy weboldalt létrehozni, arra tartalmat feltölteni.
Így kerek a világ! - EFOP tábor A tábor főprofilja a kézilabda volt, mellette voltak kisebb etapok a többi sportág megismerésére: napindító foglalkozás, akadálypálya építése és „szabadlabda idő”. Utóbbi keretein belül felállítottuk az összes sportág pályáját, mindenki annyi időt tölthetett az adott pályán, amennyi akart.
Összetartozás napja Ismét együtt énekelték a kecskeméti, nagyváradi és sepsiszentgyörgyi diákok a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt a nemzeti összetartozás napján tartott rendezvényen, a Rákóczi iskolában.
Anyák Napi műsor Az ötödik évfolyam idén első alakalommal köszöntötte együtt az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat anyák napja alkalmából. Egy csodálatos zenei csokorral készült iskolánk nagykórusa...
Fogódzó köszönő levél Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, akik támogatták a Gála támogatói jegy megvásárlásával az Egyesületet , valamint adójuk 1% - val is hozzájárultak a Fogódzó Gyermek Segélyezési Egyesületet működéséhez.
Bízunk benne,hogy jövőre sem feledkeznek meg adójuk 1% -ról.

19.01.05.

Iskolai Karácsonyi Műsor

Iskolánk karácsonyi műsorát idén a 3. a osztálytól és iskolánk kiskórusától kaptuk. Jókai Mór Melyiket a kilenc közül novelláját adták elő. Az előadás megható volt, a gyerekek teljes beleéléssel, nagyon ügyesen adták elő a darabot, könnyeket csalva szemünkbe.

DSCN0451

A Menő Menza pályázat keretén belül vendégünk volt még novemberben Csányi Sándor Jászai Mari Díjas Színész, Érdemes Művész, aki fellépési díját felajánlotta iskolánknak. 

DSCN0333

A nagyvonalú felajánlásból a kiemelkedő tanulmányi eredményű tanulóink karácsonyi ajándékot kaptak.

DSCN0342

Iskolánkban megrendezésre került decemberben egy fotó pályázat is, melynek témája a segítségnyújtás volt. Tanulóinktól sok szép fotó született, ezekről a segítő pillanatokról. 

DSCN0351

A Diákönkormányzat minden lelkes alkotónak egy ajándékkal kedveskedett.

DSCN0480

A karácsonyi műsort Fáriné Boros Erika tagintézményvezető zárta, mindenkinek Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Sikeres Új Évet kívánt.

DSCN0424

szöveg-fotó: Borsos Andrea

DSCN0427

Ki olvas minket?

Oldalainkat 59 vendég böngészi
Ma, Lenke napja van. Holnap Kinga és Kincső napja lesz.