kedd, április 23, 2019
image image image image image image image image
Fogódzó Jótékonysági Gálaműsor Évek óta hagyomány már a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában az intézmény diákjai által adott Gála műsor, a Fogódzó. Az utóbbi években a műsor mindig valamilyen kiválasztott téma köré épült fel. Idén megelevenedtek a magyar történelem dicső pillanatai. A Gála mottója pedig ez volt:" Ne felejtsd el honnan jöttél" SAJTÓMEGJELENÉS
Gasztro kaland a Rákócziban Kulturális Örökségünk címmel nyílt kóstolóval egybekötött kiállítás szerdán délelőtt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Öt országból harminc diák és tizenöt kísérő tanár érkezett az intézménybe az Erasmus+ program keretében, hogy bemutassák nemzetük kultúráját és barátkozzanak a kecskeméti gyerekekkel.
Tavaszi papírgyűjtés IDŐPONT: 2019. ÁPRILIS 15. (HÉTFŐ)
7.00-16.00 ÓRA
HELYSZÍN: AZ ISKOLA NAGYUDVARA KÉRJÜK, TÁMOGASD A DIÁKÖNKORMÁNYZAT AKCIÓJÁT!
Első helyezés a labdarúgó diákolimpián Április 3-án rendezték az I. korcsoportos labdarúgó diákolimpia városi döntőjét a Műkertvárosi Sportcentrumban. A résztvevő 4 csapat körmérkőzést játszott egymással, ezek alapján dőlt el a végső sorrend.
Nemzetközi találkozó iskolánkban 2019. április. 8-12-e között 30 tanulót látunk vendégül Izlandról, Dániából, Finnországból, Ciprusról és Spanyolországból a „Together- strong and safe” című Európai Uniós támogatású Erasmus+ KA2 iskolai együttműködési projekt első évét záró tanulási/tanítási/képzései tevékenységek keretében. A külföldi vendégek 12 magyar hatodikos tanulóval fognak együtt dolgozni angol nyelven.
Rákóczi Projekt A kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is megrendezte az évek alatt hagyománnyá nőtt programsorozatát, a Rákóczi-hetet, ahol a diákok egész héten át különböző játékos foglalkozások keretében tisztelegtek iskolájuk névadója előtt. SAJTÓMEGJELENÉSEK
Rákóczi nyomában kirándulás A Honvédelmi Sportszövetség pályázatának részeként március 19-20-án 40 rákóczis diák indult útnak, hogy a fejedelem életében fontos szerepet játszó várakat látogassanak meg. Az utazás előtt kiselőadásokat készítettek a várak történetéről.
Mezei futás diákolimpia Kiemelkedő eredmények születtek a diákolimpián mezei futóverseny számban. Gratulálunk a II. és a IV. korcsoportos lánycsapatunk minden tagjának a szép eredményekért.


Tanév rendje 2018/2019

Dátum

Esemény

augusztus 24. d.e.

Javítóvizsgák

augusztus 30. 13.00

tanévnyitó értekezlet (helyi)

augusztus 31. 9.00

tanévnyitó értekezlet (intézményi)

szeptember 3. 8.00

tanévnyitó ünnepély és első tanítási nap

szeptember 3. 16.30

első évfolyam szülői értekezlet

szeptember 6. 16.30

5. évf. szülői értekezlet

szeptember 10. 16.30

2., 3., 4. évf. szülői értekezlet

szeptember 11. 16.30

6.,7.,8. évfolyam szülői értekezlet

Szeptember 28.

országos diáksport nap

október 5. 8.00

Aradi vértanúk, rádiós műsor

október 13. szombat

tanítási nap (október 22. helyett) - Pályaorientációs nap

október 15. 16.00-18.00

fogadó órák

október 19. 10.00

október 23-i ünnepély

október 27.-november 4.

őszi szünet

november 10. szombat

tanítási nap (november 2. helyett)

november 26. 16.00-18.00

fogadó órák

december 1. szombat

munkanap (december 24 helyett)

december 6. 10.00

Mikulás ünnepély

december 15. szombat

munkanap (december 31. helyett)

December 18.

nevelőtestületi karácsonyi vacsora

december 19. 10.00

iskolai karácsonyi ünnepély

december 20.

tanítás nélküli munkanap

december 21.

tanítás nélküli munkanap

december 22.-január 2-ig

téli szünet

január 25.

első félév vége

január 28.

13.00 alsó tagozat félévi konferencia       14.00 felsős félévi konferencia

február 1.

félévi értesítők kiosztása

február 4. 16.30

alsós szülői értekezlet

február 5. 16.30

felsős szülői értekezlet (kivéve 8.-os évfolyam)

február 6. 16.30

félévi értekezlet

február 15.

farsang

február 12.

Szülői értekezlet a 8. évfolyamosok szüleinek

Február 23.

Bál, Téma: Mama mia

március 11. 16.00-18.00

fogadó órák

március 13. 10.00

márc 15-i ünnepély

március 14.

tanítás nélküli munkanap

március 25. 10.00

Rákóczis műsor

március 25 - március 29-ig

Rákóczi hét

március 30. szombat

Rákóczis felvonulás, DÖK nap (április 24-i tanítási nap helyett)

április 12. 16.30

Fogodzó Gála

április 16.

Holokauszt megemlékezés

április 17.

nevelési értekezlet: kirándulás

április 17- április 24-ig

tavaszi szünet

április 24.

igazgatói szünet (márc. 30-án ledolgozva)

május 6. 16.30

alsós szülői értekezlet

május 7. 16.30

felsős szülői értekezlet

május 22.

országos idegennyelvi mérés

május 29.

országos kompetencia mérés

június 4. 10.00

Nemzeti Összetartozás Napja (megemlékezés)

június 5-június 13-ig

osztálykirándulások

június 6. 13.00

alsós osztályozó konferencia

június 6. 14.00

felsős osztályozó konferencia

június 14. 17.00

ballagás

június 15. 9.00

tanévzáró ünnepély

Elementary-school-kids-mailing-lists



plakat2019

kreta 

eugyintezes

TOGETHERLOGON

togetherlogo

erasmusplus

koszon

EBEDBEFIZETES

ISKOLABEMUTATO

ROLUNKIRTAK

video

TANEVRENDJE

CSENGETESIREND

FELMEROK

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa3269
mod_vvisit_counterTegnap5743
mod_vvisit_counterEzen héten13114
mod_vvisit_counterMúlt héten33016
mod_vvisit_counterEbben hónapban112170
mod_vvisit_counterMúlt hónapban154367
mod_vvisit_counterÖsszesen6561555
.

Elérhetőség:

elerheteseg jm

iskola alma logo

hatartalanul logo

Ki olvas minket?

Oldalainkat 36 vendég böngészi
Ma, György napja van. Holnap Márk napja lesz.