kedd, október 26, 2021
image image image image image image image image
Köszönetkoncert a Rendőrségnek A kecskeméti gyerekeknek már második alkalommal sikerült meglepnie a megyeszékhelyi rendőröket. A járőrök az iskolakezdés időszakában a napi oktatás kezdetekor és befejezésekor segítették a zebrán történő biztonságos közlekedést. SAJTÓMEGJELENÉS
Szüreti táncház Beiskolázási programunk részeként október 16-án szombaton egy Szüreti Tácházba invitáltuk a nagycsoportos óvodásokat, valamint az első és másodikos kis diákjainkat.
Szabadidős foglalkozás 10.13. Beiskolázási programunk része a Rákóczis Szerda, melynek keretében ezen a héten Szabadidős foglalkozáson vettek részt a kis óvodások. A gyerekek egyik csoportja robotika foglalkozásra kapcsolódott be, a másik csoport egy kis mesét dolgozott fel a tanító néni segítségével.
Fizess Mosollyal! Iskolánk pedagógusai és diákjai karitatív kihívást kezdeményeztek 2017-ben a „Fizess Mosollyal!” - jótékonysági lánccal. Folyamatos kihívásoknak tettünk eleget, melyet nem csak közvetlen környezetünk tapasztalhatott meg. Az idén is folytatódik amelynek célja, hogy önzetlen segítséget, támogatást nyújtsunk bárkinek, akinek erre szüksége van. Segítségünkért egy mosolyt kérünk cserébe.
Bozsik program II. korcsoport A gyerekek már nagyon várták, hogy megmutathassák, mennyit fejlődtek ez alatt a hosszú idő alatt. A 3-4-es korosztályban iskolánkból több, mint negyven gyermek (köztük egy lánycsapat is) vett részt a program első fordulójában, ahol a lelkesedés és a küzdelem mellett a gyerekek fejlődése is szembetűnő volt.
Sulikuckó 10.06. Idén újra elkezdődött a várva várt beiskolázási programunk. Október 6-án az Iskolaváró Sulikuckóra Kecskemét több óvodájából jöttek hozzánk a gyerekek. Az óvodások különböző foglalkozásokon vettek részt, miközben megismerkedtek a leendő elsős tanítóinkkal és az iskolai környezettel is barátkozhattak. A gyerekek már alig várták, hogy jöhessenek, boldogan érkeztek hozzánk.
A biztonság az első A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. által megrendezésre kerülő „Road Safety, a biztonság az első” program 2021. október 1-én iskolánkból 3 osztály vett részt. Csodálatos délelőtt kerekedett a programból.
Őszi Erzsébet táborok Iskolánk felső tagozatosai szeptemberben, három különböző turnusban tölthettek el 3 csodaszép őszi napot Zánkán. Részt vettek csapatépítő programon, koncerten, discoban, vicces fizikai, kémiai kísérleteket bemutató interaktív előadáson. Kirándultak, túráztak a Káli medencében, játszottak, sportoltak a szabadban. Nagy élmény volt a karantén után újra kimozdulni és felhőtlenül együtt lenni.


Környezetbarát udvartakarítás

KÖRNYEZETBARÁT udvartakarítás, udvarrendezés. 1.alkalom

 udvar.08

Iskolánk udvartakarítása lelkes csapattal valósult meg. Ősztől-nyárig rendezett udvarral szeretnénk büszkélkedni.

udvar.20

Első körben a szemetet, fémet, törmeléket és zöldhulladékot szedtük össze.

udvar.18

Mivel a takarítás nagyon sok részfeladatból áll és alaposság szükséges hozzá—több időpontot is szeretnénk majd kijelölni.

udvar.22

Mindannyiunk nevében köszönjük a jó hozzáállást és a segítőkészséget.

A IX. 3-i udvarrendezésen részt vett szülők

Osztály

Szülő neve

Gyerek neve

3.c

Bakró Róbert

Bakró Róbert

 

Kökény Szilvia

Kürtösi Alíz

4.a

Kocsis Tamás

Kocsis Máté

 

Kocsisné Bezzeg Ildikó

Kocsis Máté

 

Vakulya János

Vakulya Tünde

 

Vakulyáné Tóth Tünde

Vakulya Tünde

 

Szabóné Biró Szilvia

Farkas Tamás

 

Szabó Tibor

Farkas Tamás

 

Handrik Mónika

Sajtos Dávid

 

Jakó Erika

Nagy Márk

 

Boros Noémi

Vörös Tamás

4.b

Szegedi Orsolya

Markó Lili

 

Horváthné Szabó Sarolta

Horváth Vilmos

 

Horváth Zsolt

Horváth Vilmos

3.a

Katonáné Pásztor Csilla

Katona Noémi

 

Horváth Natália

Katona Noémi

 

Lénártné Radics Hajnalka

Lénárt Virág

2.a

Patus Patrícia

 

 

Kállai István

Kállai István

 

Kállainé Dóra

Kállai István

Az udvarrendezésen részt vett kollégák

Biró Adrienn, Szivák Ágnes, dr.Vasné Donkó Zita, Müller Mónika, Kovács Tamás, Szekeres Mónika, Koller István, Farkas Anikó

Ki olvas minket?

Oldalainkat 108 vendég böngészi
Ma, Dömötör napja van. Holnap Szabina napja lesz.