csütörtök, június 01, 2023
image image image image image image image image
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.
Országos Honismereti Verseny Az Országos Honismereti Versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a 6.a osztály tanulói. A vetélkedő keretében a hungarikumokról oldottak meg a tanulók feladatlapokat és minden fordulóban hibátlanul küldték be a válaszaikat.
Vers és Mesemondó Verseny Idén május 8-án került megrendezésre az Iskolai Vers és Mesemondó Verseny a 3-4. évfolyamos tanulóink körében. A tanulók nagyon felkészülten, szépen érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. Megelevenedett előttünk Pityke a kismadár és a kökény története, vagy Simon István versei közül Mirsa a kis csikó is. 
Tavaszi nagytakarítás Elkezdődött iskolánk környékének, kis és nagy udvarának a tavaszi nagytakarítása. A tanulók pedagógusaink közreműködésével elkezdték közeli és távolabbi környezetünk rendberakását. A diákok ügyesen, lelkesen vették ki a részüket a takarításból.

23.03.02.

Nyílt Napjaink

Iskolánkban 2023. február 28-án és március 1-én Nyílt Napot tartottunk.

DSC02613

Ezen a két napon sok nagycsoportos óvodás látogatott el hozzánk szüleivel együtt.

DSC02620

Reggel Fáriné Boros Erika intézményvezető köszöntötte a hozzánk érkezőket. A vendégek mindkét napon magyar és matematika órán vettek részt az első és második órákban. A szülők és gyerekek is szívesen bekapcsolódtak a foglalkozásokba.

DSC02548

A harmadik órában következtek a nyelvi órák angol és a németet tanító pedagógusaink várták az érdeklődő ovisokat és szüleiket.

DSC02647

A délelőtt zárásaként testnevelés óra keretében ismerkedhettek a gyerekek a futball és kézilabda szabályaival és játszhattak iskolánk diákjaival.

DSC02699

A tanítási órák első szünetében az ovisoknak egy kis vendéglátással kedveskedtünk.

DSC02804

Mindkét nap nagyon jól sikerült, a gyermekek jó hangulatban töltötték tanulóink és pedagógusaink körében a délelőttöt.

DSC03150

Sportprogramjainkon az óvodások önfeledten játszottak, nagyon ügyesen mozogtak, érezték a labda varázsát.

DSC03225

A gyerekek jól érezték magukat iskolánkban, felszabadultan, vidáman töltötték közöttünk az időt.

DSC03197

Március 2-án iskolai Nyílt Napra került sor az 1-8. évfolyamban. A szülők meglátogathatták pedagógusainkat az első három órában. Szép számmal éltek a szülők ezzel a lehetőséggel.

 DSC03151

Fotók-szöveg: Borsos Andrea

Ki olvas minket?

Oldalainkat 106 vendég böngészi
Ma, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.