péntek, július 19, 2019
image image image image image image image image
Az állatmesék világa - EFOP tábor 2019. június 17-21. között első alkalommal került megrendezésre az EFOP pályázat keretein belül „Az állatmesék világa” című művészeti nevelés tábor. A táborban 25 gyermek vett részt iskolánk 1. és 2. évfolyamából.
Parádi tábor - EFOP A  táborban a közös erőkifejtés, a mozgáskoordinációs gyakorlatok által a gyerekek komplex fejlődésen mentek keresztül; a tisztelet, a megbecsülés, az akaraterő, a teherbíróképesség, a belső fegyelem kialakul, állóképességük, ügyességük folyamatosan javul. A versenyek és játékok során javul a gyerekek önismerete, együttműködő képessége, önkifejező képessége, kreativitása, alkotókészsége.
Ha én felnőtt volnék - EFOP TÁBOR A programban a gyerekek sokféle ajándékot és használati tárgyat kaptak a heti feladataikhoz, és a táborban sok-sok ajándékkal és mosollyal lettek gazdagabbak. A szülők elégedetten hozták minden nap gyermekeiket, és vitték haza a hét során. Sok-sok kép készült a heti eseményekről, melyből ízesítésképpen mutatunk néhányat.
Blog készítés rejtelmei - EFOP tábor Célunk volt ezek mellett, hogy a gyerekek legyenek képesek felismerni, megkülönböztetni a különböző típusú blogokat. Legyenek képesek a netikett szabályait betartva kommunikálni, véleményt kifejezni és sablonok alapján, vagy akár a nélkül saját, tematikus blogot vagy weboldalt létrehozni, arra tartalmat feltölteni.
Így kerek a világ! - EFOP tábor A tábor főprofilja a kézilabda volt, mellette voltak kisebb etapok a többi sportág megismerésére: napindító foglalkozás, akadálypálya építése és „szabadlabda idő”. Utóbbi keretein belül felállítottuk az összes sportág pályáját, mindenki annyi időt tölthetett az adott pályán, amennyi akart.
Összetartozás napja Ismét együtt énekelték a kecskeméti, nagyváradi és sepsiszentgyörgyi diákok a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt a nemzeti összetartozás napján tartott rendezvényen, a Rákóczi iskolában.
Anyák Napi műsor Az ötödik évfolyam idén első alakalommal köszöntötte együtt az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat anyák napja alkalmából. Egy csodálatos zenei csokorral készült iskolánk nagykórusa...
Fogódzó köszönő levél Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, akik támogatták a Gála támogatói jegy megvásárlásával az Egyesületet , valamint adójuk 1% - val is hozzájárultak a Fogódzó Gyermek Segélyezési Egyesületet működéséhez.
Bízunk benne,hogy jövőre sem feledkeznek meg adójuk 1% -ról.

19.04.25.

Fogódzó köszönő levél

Tisztelt Szülők!

Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, akik támogatták a Gála támogatói jegy megvásárlásával az Egyesületet , valamint adójuk 1% - val is hozzájárultak a Fogódzó Gyermek Segélyezési Egyesületet működéséhez. Bízunk benne,hogy jövőre sem feledkeznek meg adójuk 1% -ról.

FOGODZOLOGO

Köszönjük!

Adószámunk: 18365098-1-03

Bankszámlaszámunk: 10201006-50226797-00000000

FOTO


plakat2019

kreta 

eugyintezes

TOGETHERLOGON

togetherlogo

erasmusplus

koszon

EBEDBEFIZETES

ISKOLABEMUTATO

ROLUNKIRTAK

video

TANEVRENDJE

CSENGETESIREND

FELMEROK

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa1809
mod_vvisit_counterTegnap3817
mod_vvisit_counterEzen héten16322
mod_vvisit_counterMúlt héten28501
mod_vvisit_counterEbben hónapban71901
mod_vvisit_counterMúlt hónapban132226
mod_vvisit_counterÖsszesen6945242
.

Elérhetőség:

elerheteseg jm

iskola alma logo

nagyMo logo

Ki olvas minket?

Oldalainkat 61 vendég böngészi
Ma, Emília napja van. Holnap Illés napja lesz.