csütörtök, június 01, 2023
image image image image image image image image
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.
Országos Honismereti Verseny Az Országos Honismereti Versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a 6.a osztály tanulói. A vetélkedő keretében a hungarikumokról oldottak meg a tanulók feladatlapokat és minden fordulóban hibátlanul küldték be a válaszaikat.
Vers és Mesemondó Verseny Idén május 8-án került megrendezésre az Iskolai Vers és Mesemondó Verseny a 3-4. évfolyamos tanulóink körében. A tanulók nagyon felkészülten, szépen érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. Megelevenedett előttünk Pityke a kismadár és a kökény története, vagy Simon István versei közül Mirsa a kis csikó is. 
Tavaszi nagytakarítás Elkezdődött iskolánk környékének, kis és nagy udvarának a tavaszi nagytakarítása. A tanulók pedagógusaink közreműködésével elkezdték közeli és távolabbi környezetünk rendberakását. A diákok ügyesen, lelkesen vették ki a részüket a takarításból.

20.11.02.

Elsős beiskolázás

Tisztelt Szülők!

  

Az idei beiskolázási programsorozatunkban ismét határozatlan időre fel kellett függesztenünk a Sulikuckós és szabadidősfoglalkozásainkat.

A leendő elsős tanítók azonban úgy gondolták, hogy játékos feladatokkal kedveskednek a nagycsoportos, leendő elsős gyermekeknek.

Ezért kövessék honlapunkat és facebook oldalunkat.

A kisgyerekek életében óriási fordulatot jelent iskolába kerülni. Sok varázslatos dologban lesz részük, megtanulnak írni, olvasni, számolni, új barátokra lelnek. Gyökeresen megváltozik életük, lerövidül a játékra szánt idő, több feladatuk lesz.

Amennyiben iskolánk felkeltette érdeklődésüket, szeretettel várjuk Önöket, hogy gyermekükkel együtt, részt vegyenek a nyílt napunkon.

MEGHÍVÓ A NYÍLT NAPOKRA

Iskolánk hívja és várja azokat a gyermekeket, akik a 2022/ 2023-as tanévben elsősök lesznek. Kérjük, tekintsék meg facebook oldalunkat is és nézzék meg videóinkat, tanulóinkkal készített interjúinkat, így ízelítőt kaphatnak mindennapjainkból.

Levél a beiskolázásra készülő szülőknek

Szeretettel várjuk jelentkezésüket!

Fáriné Boros Erika

Intézményvezető

Ki olvas minket?

Oldalainkat 73 vendég böngészi
Ma, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.