péntek, szeptember 29, 2023
image image image image image image image image
Állatok világnapja A közelgő Állatok világnapja alkalmából a 6. a osztály szeptember 22-én látogatást tett a Kecskeméti Vadaskertben, amely egyben az Iskolások Hete is volt.
Tanév rendje 2023/2024 A tanév rendje olvasható itt. Szülői értekezletek, fogadóórák, szünetek, rendezvények és minden fontos dátum...
Matematika tehetséggondozó Iskolánkban a kezdetek óta központi helyet foglal el a tehetséggondozás. A Matematika Tehetséggondozó Versenyt minden évben megszervezzük. Idén is sok ügyes, tehetséges diák indult el rajta. Tanulóink nagyon lelkesek voltak, amit az eredmények is mutatnak. A negyedik évfolyamban még holtverseny is kialakult a második helyért.
Kecskemét Város Polgára Leszek Idén 28. alkalommal rendezte meg a Béke Átalános iskola a „Kecskemét Város Polgára Leszek” elnevezésű Városi szintű helytörténeti versenyt. A kezdetek óta jelen vagyunk ezen a versenyen is, a történelmet, városunkat szerető, ismerő diákjaink idén is megküzdöttek a helyezésért.
Simonyi Verseny Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
Népdaléneklési versen 1-2. évf. Iskolánk hagyományai közé tartozik a népdaléneklés is. Idén a 1-2. évfolyamos tanulók körében május utolsó napján 31-én került megrendezésre. Sok szép magyar népdalt halottunk a gyerekek előadásában, nagyon szépen énekelték a kiválasztott dalukat.
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.


Tanév rendje 2023/2024

Tanév rendje 2023/2024

 

2023. év

 

• augusztus 21. 9.00                                alakuló értekezlet

• augusztus 22-25.                                  javító vizsgák

• szeptember 1. 1. óra (8.00)                  tanévnyitó ünnepély a csarnokban – első tanítási nap

• szeptember 4. 16.30                             szülői értekezlet 1. évfolyamon

• szeptember 4. 16.30                             szülői értekezlet 5. évfolyamon (évfolyamon   tanítók bemutatkozásával

•szeptember 5. 16.30                              szülői értekezlet a többi évfolyamon (2.,3.,4.,6.7.,8. évfolyamon)

• szeptember 29.                                     Magyar Diáksport Napja

• október 2. 16.00-18.00                         fogadó óra

• október 6. 8.00                                     Aradi vértanuk megemlékezés (rádiós műsor)

• október 21. (szombat)                        pályaorientációs nap (december 21. ledolgozása)

• október 20. 10.00                                 október 23-i iskolai ünnepély                                               

• október 27.                                           Halloween party

• október 28- november 5.                      Őszi szünet

• október 27.                                           őszi szünet előtti utolsó tanítási nap

• december 4. 16.00-18.00                      fogadó óra

• december 6. 10.00                                Mikulás ünnepség

• december 19.                                        karácsonyi ünnepély

• december 19.                                        szünet előtti utolsó tanítási nap

• december 20.                                        tanítás nélküli nap

• december 21.-2024. január 7.               téli szünet

 

2024. év

 

január 8. (hétfő)                                    szünet utáni első tanítási nap

• január 19.                                             első félév vége

• január 26.                                             félévi értesítők kiosztása

• február 5. 16.30                                   alsós szülői értekezlet

• február 6. 16.30                                   felsős szülői értekezlet

• február 9.                                             alsós-felsős farsang

• február 14.                                          angol országismereti verseny

február 28.                                           iskolai nyílt nap (minden osztályban)

• március 4. 16.00-18.00                       fogadó óra (alsó-felső)

• március 14. 10.00                                március 15-i ünnepély

• március 18- 22.                                    Rákóczis hét

• március 23. (szombat)                        Felvonulás/DÖK nap (1 nap tantestületi kirándulás valamelyik pénteken)

• március 25-26-27.                                tanítás nélküli nap

• március 28. – április 7.                         tavaszi szünet (a szünet előtti utolsó nap március 22, szünet utáni első tanításai nap április 8.)

• május 6. 16.30 (kedd)                          alsós szülői értekezlet

• május 7. 16.30                                      felsős szülői értekezlet

• június 4.                                               Nemzeti Összetartozás Napja

• június 17-21-ig                                     osztálykirándulások hete

• június 21. (péntek)                                utolsó tanítási nap

• június 21. 18.00                                    ballagás      

• június 27. 17.00                                    tanévzáró ünnepély

                        

 

 

Elementary-school-kids-mailing-lists


Ki olvas minket?

Oldalainkat 148 vendég böngészi
Ma, Mihály napja van. Holnap Jeromos napja lesz.