csütörtök, június 01, 2023
image image image image image image image image
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.
Országos Honismereti Verseny Az Országos Honismereti Versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a 6.a osztály tanulói. A vetélkedő keretében a hungarikumokról oldottak meg a tanulók feladatlapokat és minden fordulóban hibátlanul küldték be a válaszaikat.
Vers és Mesemondó Verseny Idén május 8-án került megrendezésre az Iskolai Vers és Mesemondó Verseny a 3-4. évfolyamos tanulóink körében. A tanulók nagyon felkészülten, szépen érthetően, hangsúlyosan adták elő választott versüket, meséjüket. Megelevenedett előttünk Pityke a kismadár és a kökény története, vagy Simon István versei közül Mirsa a kis csikó is. 
Tavaszi nagytakarítás Elkezdődött iskolánk környékének, kis és nagy udvarának a tavaszi nagytakarítása. A tanulók pedagógusaink közreműködésével elkezdték közeli és távolabbi környezetünk rendberakását. A diákok ügyesen, lelkesen vették ki a részüket a takarításból.

23.05.14.

Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba

Erasmus - Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba

A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba. A kisváros helyi iskolája, a Základni Škola Dobřichovice, látott vendégül bennünket egy hétre.

Kép3

A magyar gyerekek az első napon angol nyelvű vezetéssel fedezték fel a cseh fővárost. Megtekintettük Prága leghíresebb nevezetességeit – a Óvárosi teret, a Városházát, a híres óraművel, a megmásztuk a várat, megtekintettük a Szent Vitus Katedrálist, átsétáltunk a Károly-hídon. A nap végén, közel 22 kilométer séta után, fáradtan vonatoztunk vissza Dobřichovice-be.

Kép4

A második napon a magyar tanulók közös projekten dolgoztak együtt a cseh tanulókkal az iskolában. Meséltek magukról, az iskoláiról, a városaikról, majd párban prezentációkat készítettek, ezek segítségével mutatták be egymást.

Kép12

Délután vonattal fedeztük fel III. Károly kastélyát, Karlstejn-ben, ahol angol nyelvű vezetéssel jártuk be a várat, és bővítettük ismereteinket Bohémia múltjáról.

Kép6

A harmadik napon öt különböző angol órán vettek részt, ahol csoportokban dolgoztak fel utazásról szóló szövegeket, hallgatási és nyelvtani feladatokat oldottak meg. Délután közösen bowlingozni mentünk, ahol vegyes csapatokban mérték össze az ügyességüket a cseh és magyar gyerekek.

Kép7

A negyedik napon ismét csoportban dolgoztak a tanulók, ahol az országaik megfontosabbnak tartott személyeit és nevezettégeit gyűjtötték össze és színes tablókat készítettek az általuk kiválasztott híres személyekről és látnivalókról.

Kép8

Délután visszautaztunk Prágába, ahol hajókiránduláson vettünk részt, hogy a hétfőn látott nevezetességet a Moldva folyó felől is megcsodálhassuk. A hajókázás közben sok új ismeretet hallottunk a város történetéről.

Kép9

Az utolsó napon szabaduló szobákban tették próbára az ügyességüket és a problémamegoldó képességüket a gyerekek. Az angol nyelvű termekből a csapatok többsége sikeresen kijutott. Délután a búcsúbulit közös grillezés, sütizés, vidám beszélgetés és éneklés tette emlékezetessé.

Kép10

Szombaton kora reggel köszöntünk el vendéglátóinktól és vonattal indultunk haza. Reméljük, hogy ősszel a mi iskolánk fogadja majd a cseh tanulókat és tanárokat.

Kép11

Berkes Edina és Kaszab Éva

 

 

 

Ki olvas minket?

Oldalainkat 72 vendég böngészi
Ma, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.