péntek, január 27, 2023
image image image image image image image image
Muzsikás együttes koncertje Az új év első hónapja sem telt el rendezvény nélkül. Iskolánkban vendégeskedett január 25-én A Muzsikás együttes. Rendhagyó énekóra keretében magyar népzenei ismeretterjesztő koncertet adtak tanulóinknak.  SAJTÓMEGJELENÉS
Szabadidős foglalkozás 01.25. Január 25-én a hónap utolsó szabadidős foglalkozását tartottuk. Az óvodások szép számban jelentek meg. A gyerekek alig várták, hogy milyen érdekes feladatokkal fognak megismerkedni. A gyerekek egyik csoportja az okostábla segítségével rajzoltak és számoltak.
Sulikuckó 01.18. Téli szünet után az első Iskolaváró Sulikuckó programunkra került sor. A gyerekek lelkesen jöttek, alig várták a találkozást. Új gyerekek is érkeztek a foglalkozásainkra, ezért először megismerkedtek a gyerekek a tanítóinkkal és egymással is.
Szabadidős foglalkozás 01.11 Január 11-én volt az év első Szabadidős foglalkozásunk, amire szeretettel vártuk az óvodásokat. A gyerekek egyik csoportja nyelvi foglalkozáson vett részt, miközben játékosan tanulták a szavakat, kifejezéseket, angolul a gyerekdalokat, közben jól szórakoztak. A végén a dalokat el is játszották a tanító segítségével.
Nevet kapott iskolánk sportcsarnoka A Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnoka ettől a naptól kezdve Győrfi Pál nevét viseli, aki ugyan egészségi állapota miatt nem lehetett jelen, de lányai – Győrfi Gabriella és Erika – meghatottan vették át a névadónak szóló díszoklevelet. SAJTÓMEGJELENÉS
Szakmai látogatás Németországban A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717, számú Erasmus+ akkreditációs pályázattal 2022. november 28- december 2-a között szakmai úton vett részt iskolánkból hat pedagógus. A tanulmányi látogatás célja a német iskolarendszer felépítésének és működésének a megismerése, tapasztalatok cseréje, jógyakorlatok megosztása.
Sulikuckó 12.07. Beiskolázási programunk része a Rákózis Szerda, melynek keretében ezen a héten december 7-én a Sulikuckó keretében egy meglepetéssel kedveskedtünk az óvodásoknak. Idén a Mikulás műsort iskolánk 3. a osztályos tanulói készítették, amit ezen a napon bemutattak a hozzánk ellátogató óvodásoknak és szüleiknek.
Sulikuckó 11.30. Beiskolázási programunk része a Rákózis Szerda, melynek keretében ezen a héten november 30-án Szabadidős foglalkozásainkra vártuk az óvodásokat. Az gyerekek egyik csoportja az okos tábla segítségével interaktív, fejlesztő játékokat játszottak. Nagyon érdekesnek tartották a foglalkozást.


Október 23-ára emlékeztünk...

A csarnokban 800-an vagyunk… Néma csend… Hallani a higanylámpák tompa hangját… Felcsendül egy gyönyörű hang a színpad felől… Mindenki a hang irányába fordul… Ha én rózsa volnék  - elkezdi énekelni egy nyolcadikos lány - … A nyolcvan fős kórus a refrénnél csatlakozik… Megfagy a levegő…

oktober.23.033  

„Mi volt 1956, barátom? Múlt, ami elmúlt?
Egy nép, amely elhullt? Hol volt, hol nem volt… Se élő, se holt.
Elfelejtetted a Tettet! Amikor a semmiből sok ember Valamit teremtett.
Sokáig nem is lehetett hallani, hogy mi volt ez a valami.
Hogy Valami volt: s ez a Szabadság. És hogy futott előle a Gazság!
Pattant ránk szorított bilincs, amikor utcára lépett a sok Nevenics.
A sokat emlegetett Nép. Aki látta, felejthetetlen a kép:
ahogy ott vonult, ahogy a Veres Csillag az utcára hullt.
Ahogy dőlt a Szobor, s még dőltében is ölt.
Ahogy egy nép ellen fordult a Gyilkos tőre,
s aki addig nem hitte: láthatta, hogy gyilkosa is ő, nem csak őre.
Azt hitted, véget ért a rabság, s hogy elérkezik végre a Szabadság?
És hogy mert szabad vagy, a jövődet is visszaadják?
A csillag lehullt, a Nap ragyog.
Azt hitted, kis magyar, hogy elnézik neked a Nagyok?!
Nem kértél sokat, csak életed,
s balgán azt hitted, hogy ellenértéknek beszámítják talán a véredet.
Vér–vár. Vér – vád. Vér – ver. Aléltan elhever.
A puszta föld. Ököl. Szorít, elernyed.
Földedbe bevernek mint jelző karót. Élethosszig fizetheted ezt az adót.
Jön a defterdár, s tőle megtudod: néhány szép napért mennyi az ár.
Mi volt az életed? Hiába kérdezed…
Ahogy a helyet nézed népeknek sorában,
légy büszke arra:
ha csak kicsiny kokárda vagy Világnak gomblyukában.”

Adorján András – Kocsis L. Mihály: Mi volt 1956?


oktober.23.084

 

A 8.a tanulói hetek óta készülnek arra, hogy méltó műsorral tisztelegjenek október 23-a emlékére. Az osztályfőnökük  Szondiné Asztalos Éva nem hiába adta a sok instrukciót, javított ki minden hibát… Az látvány elragadott mindenkit. A tüntetők skandálása, a korabeli ruhák, kellékek, a géppuskaropogás mind hozzájárult az életszerűséghez.

oktober.23.020

Az 56-os hangfelvételek, videók „kézzelfogható”, „tapintható” élményt adtak át. Múlt és jelen határa fél órára megszűnt…

oktober.23.006

A nyolcvan fős gyermekkórus zengő hangja mindenkit ámulatba ejtett. Olyan pluszt adva ezzel az előadáshoz, ami még felejthetetlenebbé tette ezt a péntek délelőttöt. Köszönjük Módráné Fekete Katalinnak a felkészítést.

oktober.23.059

Ki olvas minket?

Oldalainkat 76 vendég böngészi
Ma, Angelika napja van. Holnap Károly és Karola napja lesz.