Szibériai tigris örökbefogadás
Iskolánk felső tagozatos tanulói és a zöldkörösök már negyedik éve, a 2023/2024-es tanévben is, örökbe fogadták a Kecskeméti Vadaskert szibériai tigriseit.
Cseh diákok Kecskeméten
Iskolánk 2023. október 2-6-a között fogadta a Základní škola 10 fős diákcsoportját és két kísérő tanárukat Dobřichovice városából.
Nevelőtestületi értekezlet
Nevelőtestületünk nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy Oravecz Márta tankönyvszerző, nemzetközi szaktekintély tartott továbbképzést számunkra...
Állatok világnapja
A közelgő Állatok világnapja alkalmából a 6. a osztály szeptember 22-én látogatást tett a Kecskeméti Vadaskertben, amely egyben az Iskolások Hete is volt.
Matematika tehetséggondozó
Iskolánkban a kezdetek óta központi helyet foglal el a tehetséggondozás. A Matematika Tehetséggondozó Versenyt minden évben megszervezzük. Idén is sok ügyes, tehetséges diák indult el rajta. Tanulóink nagyon lelkesek voltak, amit az eredmények is mutatnak. A negyedik évfolyamban még holtverseny is kialakult a második helyért.