Simonyi Verseny
Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
Népdaléneklési versen 1-2. évf.
Iskolánk hagyományai közé tartozik a népdaléneklés is. Idén a 1-2. évfolyamos tanulók körében május utolsó napján 31-én került megrendezésre. Sok szép magyar népdalt halottunk a gyerekek előadásában, nagyon szépen énekelték a kiválasztott dalukat.
Fejszámoló Verseny
Iskolánk hagyományai közé tartozik a Fejszámoló Verseny is, ami diákjaink körében az egyik kedvenc megmérettetés. Idén 57 diák vett részt az a 1-4. évfolyamosok közül. Sok hibátlan eredmény született, volt olyan is amikor csak az idő, a gyorsaság döntött.
Határtalanul blog
A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra
A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés
Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lapAz Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba
A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.