szerda, június 07, 2023
image image image image image image image image
Simonyi Verseny Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
Népdaléneklési versen 1-2. évf. Iskolánk hagyományai közé tartozik a népdaléneklés is. Idén a 1-2. évfolyamos tanulók körében május utolsó napján 31-én került megrendezésre. Sok szép magyar népdalt halottunk a gyerekek előadásában, nagyon szépen énekelték a kiválasztott dalukat.
Fejszámoló Verseny Iskolánk hagyományai közé tartozik a Fejszámoló Verseny is, ami diákjaink körében az egyik kedvenc megmérettetés. Idén 57 diák vett részt az a 1-4. évfolyamosok közül. Sok hibátlan eredmény született, volt olyan is amikor csak az idő, a gyorsaság döntött.
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.


Sulikuckók

Sulikuckó 03.22.

cimlap

Beiskolázási programsorozatunk utolsó rákóczis szerdáján a leendő elsős tanítók már a húsvéti nyuszi köré font mesével,bábkészítéssel, mozgásos játékokkal várták az ovisokat, illetve gólyás ügyességi feladatokkal számlálták meg az ugráló békákat, melyeknek mozgását boldogan utánozták a nagycsoportos gyerekek.

Bővebben...

Sulikuckó 02.15

cimlap

Február 15-én az Iskolaváró Sulikuckóra jöttek hozzánk a nagycsoportos óvodások. Tanítóink szórakoztató, és fejlesztő feladatokkal készültek az óvodásoknak. Mindkét csoportban ez alkalommal a számok kerültek a középpontba. A gyerekek ügyesen adtak össze és vontak ki, a kisebb, nagyobb és egyenlő mennyiséget is sikerült kiszámolni. A relációs jeleket is megfelelően használták.

Bővebben...

Sulikuckó 02.01.

cimlap

Beiskolázási programunk februárban is folytatódik. Február 1-én az Iskolaváró Sulikuckóra Kecskemét több óvodájából jöttek hozzánk a gyerekek. Az óvodások különböző foglalkozásokon vettek részt, miközben megismerkedtek a leendő elsős tanítóinkkal, társaikkal és az iskolai környezettel is barátkozhattak. A gyerekek már alig várták, hogy jöhessenek, boldogan érkeztek hozzánk.

Bővebben...

Sulikuckó 01.18.

cimlap

Téli szünet után az első Iskolaváró Sulikuckó programunkra került sor. A gyerekek lelkesen jöttek, alig várták a találkozást. Új gyerekek is érkeztek a foglalkozásainkra, ezért először megismerkedtek a gyerekek a tanítóinkkal és egymással is.

Bővebben...

Sulikuckó 12.07.

cimlap

Beiskolázási programunk része a Rákózis Szerda, melynek keretében ezen a héten december 7-én a Sulikuckó keretében egy meglepetéssel kedveskedtünk az óvodásoknak. Idén a Mikulás műsort iskolánk 3. a osztályos tanulói készítették, amit ezen a napon bemutattak a hozzánk ellátogató óvodásoknak és szüleiknek.

Bővebben...

Sulikuckó 11.30.

cimlap

Beiskolázási programunk része a Rákózis Szerda, melynek keretében ezen a héten november 30-án Szabadidős foglalkozásainkra vártuk az óvodásokat. Az gyerekek egyik csoportja az okos tábla segítségével interaktív, fejlesztő játékokat játszottak. Nagyon érdekesnek tartották a foglalkozást.

Bővebben...

Sulikuckó 11.09.

cimlap

Idén újra elkezdődött beiskolázási programunk, a Rákóczis Szerdák. November 9-én  az Iskolaváró Sulikuckóra Kecskemét több óvodájából jöttek hozzánk a gyerekek. Az óvodások különböző foglalkozásokon vettek részt. Már nagyon várták, hogy jöhessenek hozzánk.

Bővebben...

Ki olvas minket?

Oldalainkat 88 vendég böngészi
Ma, Róbert napja van. Holnap Medárd napja lesz.