Idén is megrendezésre került november 8-án az iskolai Mesemondó Verseny az 5-6. évfolyamos tanulók között. A megmérettetésre sok vicces és tanulságos mesét hoztak magukkal a gyerekek, amit nagy beleéléssel, szép kiejtéssel, ahol a szöveg megkövetelte tájszólásban adtak elő.
Mivel sok szép mesét hallhatott a zsűri, ezért nehéz volt a választás. A végén a következő döntés született.
Első helyezett Csóka Fanni 5.b, második helyezett Kapás Blanka 5.c, harmadik helyezett Rück Renáta 6. d osztályból lett.
Akik részt vettek a versenyen, de helyezést most nem értek el, azok sem csüggedtek, hiszen remekül telt az idő, jó volt a hangulat, és még egy kis ajándékkal is kedveskedett a zsűri nekik.
szöveg-fotó: Borsos Andrea