A tavasz első napjaiban is sok rendezvényen vehettek részt a gyerekek. Köztük volt március 3-án az iskolai versondó verseny is, melyre szép számmal jelentkeztek a gyerekek az első és második évfolyamból.
Hallottunk Bartos Erika, Tandori Dezső, Zelk Zoltán, Juhász Magda, Nemes Nagy Ágnestől is verseket. Minden diák derekasan felkészült, a kis izgalomtól eltekintve szépen, érthetően mondták el a kiválasztott verset, pedig sokan közülük most voltak először ilyen versenyen. A helyezettek büszkén mutatták fel oklevelüket és jutalomkönyvüket.
A helyezettek:
1. évfolyam
1. helyezett: Csősz Bálint 1.c
2. helyezett: Balogh László 1.c
3. helyezett: Dávis Zsombor 1.b
2. évfolyam
1. helyezett: Kósa Alex 2.c
2. helyezett: Kocsis Kitti 2.c
3. helyezett: Gerics József 2.c
Minden kedves kis versenyző nagyon szépen szerepelt.
Gratulálunk és mindenkinek jó olvasást kívánunk!
Borsos Andrea
zsűritag