szerda, június 07, 2023
image image image image image image image image
Simonyi Verseny Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
Népdaléneklési versen 1-2. évf. Iskolánk hagyományai közé tartozik a népdaléneklés is. Idén a 1-2. évfolyamos tanulók körében május utolsó napján 31-én került megrendezésre. Sok szép magyar népdalt halottunk a gyerekek előadásában, nagyon szépen énekelték a kiválasztott dalukat.
Fejszámoló Verseny Iskolánk hagyományai közé tartozik a Fejszámoló Verseny is, ami diákjaink körében az egyik kedvenc megmérettetés. Idén 57 diák vett részt az a 1-4. évfolyamosok közül. Sok hibátlan eredmény született, volt olyan is amikor csak az idő, a gyorsaság döntött.
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.


Halloween vetélkedő

 

A Határtalanul Európát megismerő projekt egyik állomásaként vetélkedőn vettek részt a felsősök. Angol nyelvet tanulóknak halloween-nel kapcsolatos érdekes, játékos feladatokat kellett megoldaniuk. Minden osztályból 4 fős csapatok indulhattak.

halloween.vetelkedo.04

Felakadt szemek... Karok elöl... Hörgő hangot ad ki magából... Egyre közeledik a padok között... Ez nem egy horrorfilm, hanem a Halloween vetélkedő egyik aktivity feladványa...

halloween.vetelkedo.05

Szókeresés, keresztrejtvény, különbségkeresés és még sok más hasonló feladattal kellett megbírkozniuk a jelentkezőknek. Egy biztos a résztvevők egy olyan különleges angol órán vehettek részt, amit nem felejtenek el egyhamar. Megismerkedtek a halloween-nel kapcsolatos szokásokkal, fejlesztették a szókincsüket, gyakorolták az angolt és olyan plusz dolgokat tanultak meg, hogy például hogyan lehet elijeszteni egy vámpírt... :-)

halloween.vetelkedo.06

Helyezések:

Ötödik évfolyam:

1. 5.b

2. 5.c

3. 5.d

4. 5.a

halloween.vetelkedo.14

Hatodik évfolyam:

1. 6.b

2. 6.a

3. 6.d

4. 6.c

halloween.vetelkedo.25

Hetedik évfolyam:

1. 7.b

2. 7.d

3. 7.a

4. 7.c

halloween.vetelkedo.26

Nyolcadik évfolyam:

Hamarosan...

halloween.vetelkedo.24



Ki olvas minket?

Oldalainkat 77 vendég böngészi
Ma, Róbert napja van. Holnap Medárd napja lesz.