Intézményünk a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola még februárban meghirdetett egy rajzversenyt a leendő első osztályos gyerekek körében.
A megadott téma a kedvenc farsangi jelmezem volt.
A rajzversenyre beérkezett alkotásokból az iskola kiállítást rendezett. A rajzokat a főbejárat melletti ablakokon lehetett megcsodálni.
A járványhelyzetre tekintettel hagyományos módon nem kerülhetett sor a személyes találkozásra a gyerekekkel, ezért a beiskolázási program részeként meghirdetett Rákóczis szerdák helyett, tanítóink digitális formában küldték el az óvodásoknak a feladatokat.
Ebben a játékban is nagy számban vettek részt a gyerekek szüleikkel együtt.
Azok, akik minden feladatot hibátlanul teljesítettek jutalomban részesültek.
Az oklevelek mellé a gyerekek könyveket is kaptak.
Az ünnepélyes díjátadásra ma délután került sor.
Minden kedves résztvevőnek és díjazottnak ezúton is gratulálunk!
A rajzverseny díjazottjai:
I. Sülei Lili Lea ( Hosszú utcai óvoda)
II. Tóth Bella, Ferenczy Dániel (Ceglédi úti óvoda)
III. Dongó Helga Gizella (Hosszú utcai óvoda)
Játékos feladatok versenyének két győztese: Oláh Adrienn Lara (Szivárvány óvoda), Vakulya Zsombor (Árpád városi óvoda)
fotók-szöveg: Borsos Andrea