csütörtök, január 26, 2023
image image image image image image image image
Sulikuckó 01.18. Téli szünet után az első Iskolaváró Sulikuckó programunkra került sor. A gyerekek lelkesen jöttek, alig várták a találkozást. Új gyerekek is érkeztek a foglalkozásainkra, ezért először megismerkedtek a gyerekek a tanítóinkkal és egymással is.
Szabadidős foglalkozás 01.11 Január 11-én volt az év első Szabadidős foglalkozásunk, amire szeretettel vártuk az óvodásokat. A gyerekek egyik csoportja nyelvi foglalkozáson vett részt, miközben játékosan tanulták a szavakat, kifejezéseket, angolul a gyerekdalokat, közben jól szórakoztak. A végén a dalokat el is játszották a tanító segítségével.
Nevet kapott iskolánk sportcsarnoka A Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnoka ettől a naptól kezdve Győrfi Pál nevét viseli, aki ugyan egészségi állapota miatt nem lehetett jelen, de lányai – Győrfi Gabriella és Erika – meghatottan vették át a névadónak szóló díszoklevelet. SAJTÓMEGJELENÉS
Szakmai látogatás Németországban A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717, számú Erasmus+ akkreditációs pályázattal 2022. november 28- december 2-a között szakmai úton vett részt iskolánkból hat pedagógus. A tanulmányi látogatás célja a német iskolarendszer felépítésének és működésének a megismerése, tapasztalatok cseréje, jógyakorlatok megosztása.
Sulikuckó 12.07. Beiskolázási programunk része a Rákózis Szerda, melynek keretében ezen a héten december 7-én a Sulikuckó keretében egy meglepetéssel kedveskedtünk az óvodásoknak. Idén a Mikulás műsort iskolánk 3. a osztályos tanulói készítették, amit ezen a napon bemutattak a hozzánk ellátogató óvodásoknak és szüleiknek.
Sulikuckó 11.30. Beiskolázási programunk része a Rákózis Szerda, melynek keretében ezen a héten november 30-án Szabadidős foglalkozásainkra vártuk az óvodásokat. Az gyerekek egyik csoportja az okos tábla segítségével interaktív, fejlesztő játékokat játszottak. Nagyon érdekesnek tartották a foglalkozást.
Mosolyra Hangolók klip A kecskeméti Mosolyra Hangolók együttes felkérte iskolánk kórusát, hogy vegyen részt a karácsonyi videójukban. Fogadjátok szeretettel!
Soha Ne Add Fel Kedves Gyerekek! 2022. november 7-től ismét elindult a Soha Ne Add Fel Lázár Bence közhasznú emlékalapítvány csokoládé és édesség gyűjtése egészen december 7-ig. 

22.11.11.

Sulikuckó 11.09.

Idén újra elkezdődött beiskolázási programunk, a Rákóczis Szerdák. November 9-én  az Iskolaváró Sulikuckóra Kecskemét több óvodájából jöttek hozzánk a gyerekek. Az óvodások különböző foglalkozásokon vettek részt. Már nagyon várták, hogy jöhessenek hozzánk.

DSC07924

Pedagógusaink szórakoztató, és fejlesztő feladatokkal készültek az óvodásoknak. A foglalkozások bemutatkozással kezdődtek. A tanító néni az  ovisok egyik csoportját a számok erdejébe vitte kirándulni. Játékos formában ismerkedtek a matematikával, többek között a mértani formákkal.

DSC07937

Ez idő alatt a másik csapat kézműves foglalkozáson mutathatta meg, hogy mit tud. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, a tanítók információi alapján, kis segítséggel mindent sikerült megoldani, elkészíteni. Sikerélmény bőven volt, ami tovább motiválta őket.

DSC07929

 A gyerekek jól érezték magukat, önfeledten játszottak, ügyesen oldották meg a feladatokat, miközben ismerkedtek társaikkal és tanítóinkkal, és az iskolai környezettel.

DSC07930

Iskolaelőkészítő programjainkba bármikor be lehet kapcsolódni! 

DSC07934

Várunk benneteket a jövő hét szerdán is, amikor lehetőségetek nyílik iskolánk szabadidős foglalkozásain részt venni!

fotók-szöveg: Borsos Andrea


Ki olvas minket?

Oldalainkat 63 vendég böngészi
Ma, Angelika napja van. Holnap Károly és Karola napja lesz.