szombat, február 23, 2019
image image image image image image image image
NyelvÉSZ verseny Évek óta bekapcsolódunk a Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia által szervezett NyelvÉSZ versenybe. Idén, február 8-án az iskolai fordulón 15 diák vett részt. Előzetes felkészülés után 45 percen keresztül dolgoztak az anyanyelvi feladatokon 2. 3. 4. évfolyamos gyerekek. Az iskolai versenyre 16 tanuló nevezett be, az országban összesen 16 ezer diák indul. A központi javítás után derül ki, hogy ki mehet tovább a döntőre.
Iskolai Helyesírási Verseny Az Iskolai Helyesírási Verseny díjkiosztójára került sor iskolánk könyvtárában 2019. február 19-én. A 4. évfolyamos tanulók két fordulón vettek részt. Első helyezett Kósa Alex a 4. c osztályból. Második helyezett Birkás Kitti 4. a osztályból. Harmadik helyezett Szűcs Erika Hanna a 4. a osztályból.
Suliles 02.16. Beiskolázási programunk része a Rákózis Szerda, melyben sulikuckón és szabadidős foglalkozáson vehetnek részt az óvodások hétről hétre még március 27-ig. Február 16-án szombaton Suliles rendezvényünkre látogattak el hozzánk a gyerekek szüleikkel együtt.
Sulikuckó 02.13. Beiskolázási programunk része a Rákózis Szerda, melynek keretében ezen a héten Sulikuckón vehettek részt az óvodások. Az egyik kis csoport tagjai egy érdekes kézműves foglalkozáson vehettek rész, ahol a kézügyesség össze volt kapcsolva a matematikával. A tündérvilág színes buborékjai jelentek meg a csoportszobában. A táblán, a padokon, mindent elleptek a buborékok.
Korcsolyázás a városligeti műjégpályán Az idei évben ismét Budapestre látogatottunk. A Városligeti műjégpályára iskolánk leglelkesebb korcsolyázói utaztak. A 47 tanulót Majsai Mária, Korsós-Szőke Tünde és Tarjànyi Tamás kísérte.
Nyílt napok Iskolánkban idén február 5-6-án Nyílt Napot tartottunk. Ezen a két napon 35 gyermek látogatott el hozzánk. Reggel Fáriné Boros Erika tagintézmény- vezető köszöntötte a szüleikkel érkező gyermekeket...
Alapítványi bál A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskoláért Alapítvány kuratóriuma, a Szülői Közösség és a Rákóczis nevelőtestület nevében szeretettel hívjuk és várjuk Önöket  2019. február 23-án, 19 órakor megrendezendő SZÜLŐK-NEVELŐK báljára.
Rákóczis Szerdák-szabadidős foglalkozások Januán 16-án szerdán a Rákóczis Szerdák keretén belül a szabadidős foglalkozásokon vehettek részt a hozzánk érkező óvodások...

19.01.18.

Rákóczis Szerdák-szabadidős foglalkozások

Januán 16-án szerdán a Rákóczis Szerdák keretén belül a szabadidős foglalkozásokon vehettek részt a hozzánk érkező óvodások.

DSC01581

A mesés anyanyelvi foglalkozáson a Hepehupa város című népszerű gyerekdalban feltűnt tarka-barka lakók és házak felkeltették a gyerekek érdeklődését. Vidáman énekelték az ismert dalt, és táncoltak a ritmusra. A színes házakban különböző állatok éltek.

DSC01548

Volt közöttük rózsaszín malac, mókus, pillangó, egér, medve. Minden kis óvodásra jutott egy-egy izgalmas lakó.

DSC01551

A gyerekeknek bekellett költöztetni az állatokat a saját otthonukba. Majd egy kis kézműves foglalkozás következett, ahol az ovisok elkészítették a színes házakat, majd a végén mindenki kapott a tanító néniktől egy lakót, az általa készített házba.

DSC01558

A szivacskézin játékos feladatokat hajtottak végre a gyerekek, mindenki figyelt egymásra és a tanítóra is. Az óvodások nagyon ügyesek voltak.

DSC01594

A közös játékban a gyerekek megismerkedtek egymással és a pedagógusainkkal is. Az idő jól és gyorsan telt, mint azt a mondás is mondja- Jó társaságban, gyorsan telik az idő!

DSC01571

A foglalkozások végén kis meglepetés ajándékkal búcsúztak a tanítók az óvodásoktól.

fotók, szöveg: Borsos Andrea


plakat2019

kreta 

logo

CHILDREN2020

erasmusplus

koszon

EBEDBEFIZETES

ISKOLABEMUTATO

ROLUNKIRTAK

video

TANEVRENDJE

CSENGETESIREND

FELMEROK

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa1006
mod_vvisit_counterTegnap5110
mod_vvisit_counterEzen héten23037
mod_vvisit_counterMúlt héten40868
mod_vvisit_counterEbben hónapban109064
mod_vvisit_counterMúlt hónapban150393
mod_vvisit_counterÖsszesen6268332
.

Elérhetőség:

elerheteseg jm

iskola alma logo

hatartalanul logo

Ki olvas minket?

Oldalainkat 82 vendég böngészi
Ma, Alfréd napja van. Holnap Mátyás napja lesz.