vasárnap, április 21, 2019
image image image image image image image image
Fogódzó Jótékonysági Gálaműsor Évek óta hagyomány már a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában az intézmény diákjai által adott Gála műsor, a Fogódzó. Az utóbbi években a műsor mindig valamilyen kiválasztott téma köré épült fel. Idén megelevenedtek a magyar történelem dicső pillanatai. A Gála mottója pedig ez volt:" Ne felejtsd el honnan jöttél" SAJTÓMEGJELENÉS
Gasztro kaland a Rákócziban Kulturális Örökségünk címmel nyílt kóstolóval egybekötött kiállítás szerdán délelőtt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Öt országból harminc diák és tizenöt kísérő tanár érkezett az intézménybe az Erasmus+ program keretében, hogy bemutassák nemzetük kultúráját és barátkozzanak a kecskeméti gyerekekkel.
Tavaszi papírgyűjtés IDŐPONT: 2019. ÁPRILIS 15. (HÉTFŐ)
7.00-16.00 ÓRA
HELYSZÍN: AZ ISKOLA NAGYUDVARA KÉRJÜK, TÁMOGASD A DIÁKÖNKORMÁNYZAT AKCIÓJÁT!
Első helyezés a labdarúgó diákolimpián Április 3-án rendezték az I. korcsoportos labdarúgó diákolimpia városi döntőjét a Műkertvárosi Sportcentrumban. A résztvevő 4 csapat körmérkőzést játszott egymással, ezek alapján dőlt el a végső sorrend.
Nemzetközi találkozó iskolánkban 2019. április. 8-12-e között 30 tanulót látunk vendégül Izlandról, Dániából, Finnországból, Ciprusról és Spanyolországból a „Together- strong and safe” című Európai Uniós támogatású Erasmus+ KA2 iskolai együttműködési projekt első évét záró tanulási/tanítási/képzései tevékenységek keretében. A külföldi vendégek 12 magyar hatodikos tanulóval fognak együtt dolgozni angol nyelven.
Rákóczi Projekt A kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is megrendezte az évek alatt hagyománnyá nőtt programsorozatát, a Rákóczi-hetet, ahol a diákok egész héten át különböző játékos foglalkozások keretében tisztelegtek iskolájuk névadója előtt. SAJTÓMEGJELENÉSEK
Rákóczi nyomában kirándulás A Honvédelmi Sportszövetség pályázatának részeként március 19-20-án 40 rákóczis diák indult útnak, hogy a fejedelem életében fontos szerepet játszó várakat látogassanak meg. Az utazás előtt kiselőadásokat készítettek a várak történetéről.
Mezei futás diákolimpia Kiemelkedő eredmények születtek a diákolimpián mezei futóverseny számban. Gratulálunk a II. és a IV. korcsoportos lánycsapatunk minden tagjának a szép eredményekért.

19.02.07.

Nyílt napok

Iskolánkban idén február 5-6-án Nyílt Napot tartottunk. Ezen a két napon 35 gyermek látogatott el hozzánk. Reggel Fáriné Boros Erika tagintézmény- vezető köszöntötte a szüleikkel érkező gyermekeket.

DSC02404

A vendégek az első három órán vehettek részt, magyar, matematika, angol és német óráinkon, ahol leendő elsős tanítóinkkal is megismerkedhettek. Akinek volt még energiája részt vehetett a futball és kézilabda foglalkozásainkon is.

DSC02335

Mindkét nap nagyon jól sikerült, a gyermekek jó hangulatban töltötték diákjaink és pedagógusaink körében a délelőttöt.

DSC02325

Sportprogramjainkon az óvodások önfeledten rúgták, dobták a labdát, mintha mindig ezt csinálták volna.

DSC02356

A gyerekek jól érezték magukat iskolánkban, felszabadultan, vidáman töltötték közöttünk az időt.

DSC03190

A 2019/2020-as tanévben a leendő elsős pedagógusok a következők lesznek:

DSC02321

1.a      dr. Vassné Donkó Zita - dr. Mihályné Kömlei Krisztina

1.b      Radványi Nagy Ildikó

1.c      Kovács Tamás - Müller Mónika

Fotók:

Nyílt nap 02.05.

Nyílt nap 02.06.

Ki olvas minket?

Oldalainkat 63 vendég böngészi
Ma, Konrád és Zelmira napja van. Holnap Csilla és Noémi napja lesz.