szombat, szeptember 22, 2018
image image image image image image image image
Rendhagyó énekóra Idén is megrendezésre kerül a Hírös Agóra Kulturális Központ által szervezett Népzenei Találkozó. Évről évre már hagyomány, hogy az ideérkező vendégek, egy kis bemutatót tartanak a kecskeméti iskolákban.
Pályaválasztási szülői értekezlet 2018. szeptember 11-én tanévnyitó szülői értekezletet tartottunk a 8. évfolyamos szülők részére. Az első szülői értekezlet legfontosabb témája a továbbtanulás, pályaválasztás volt.
Bendegúz Tudásbajnokság  Az iskolánkban folyó munka része a tehetséggondozás és a különféle versenyeken való megmérettetés is. Több évfolyam ügyes diákjainak köszönhetően a Bendegúz Tudásbajnokságon összesítésben "Arany Minősítésű Tehetséggondozó Központ" fokozatot értünk el.
Kecskeméti harangok A Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért Felelős Államtitkársága által, a Kulturális Örökség Európai Éve alkalmából, általános és középiskolás diákok számára meghirdetett “Ne menj el mellette” című pályázatra nyújtotta be ezt a videót iskolánk 1.a és 5.d osztálya.
Tanév rendje 2018/2019 A tanév rendje olvasható itt szeptemberre és októberre vonatkozóan. Szülői értekezletek, fogadóórák, szünetek, rendezvények és minden fontos dátum...
Grosics kupa Iskolánk rendszeres részvevője a Grosics kupának, amelyet Lakiteleken a Népfőiskola festői környezetében rendeznek meg. A mérkőzés után a fiúk lubickolhattak egyet a medencékben és este megnéztük közösen az Európa Liga döntőt.
Rákóczi Projekt Hét Iskolánk már márciusban lázasan készült névadójának II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulójára. Diákjaink, színes óriás plakátokat készítettek, ezzel felidézve Rákóczi életének helyszíneit gyermekkorától egészen haláláig követve. A remekművekből az iskola aulájában egy kiállítás készült...
Miért a Rákóczi iskola? Haladva a kor igényeivel, az iskola kibővítette és új tartalommal töltötte meg az eddig is meglevő irányultságait. A 2018/2019-es tanévben két idegen nyelvi, egy angol és egy német és egy testnevelés-sport irányultságú osztályt szeretnénk indítani a KTE Labdarúgó Akadémiával együttműködve.

18.04.24.

Rákóczi Projekt Hét

Iskolánk már márciusban lázasan készült névadójának II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulójára.

DSC04928

Diákjaink, színes óriás plakátokat készítettek, ezzel felidézve Rákóczi életének helyszíneit gyermekkorától egészen haláláig követve. A remekművekből az iskola aulájában egy kiállítás készült.

DSC04939

Április 16-án iskolánk névadójának tiszteletére ünnepséget rendeztünk, melyet minden évben hagyományosan megtartunk.

DSC05209

A II. Rákóczi Ferenc fejedelemre való emlékezésünk ezzel nem ér véget, egész héten programok színesítették rendezvénysorozatunkat.

DSC05222

Április 17-én és 18-án a 8. évfolyam kampányolt, hogy ki nyerje el a fejedelmi címet. Volt csoki evő verseny, szkander bajnokság, szörpivó verseny és megannyi vidám program.

DSC05296

Április 19-én mindenki leadhatta szavazatát az általa legszimpatikusabb kampányra. A felső tagozat egyénenként az alsó évfolyam osztály szinten adta le voksát a kiválasztott 8. évfolyamos osztályra.

DSC05209

Április 19-én egy énekverseny került megrendezésre, ahol a diákok kuruc és saját választású dalokat énekeltek el. Összesen 33 jelentkező volt, de voltak olyan fellépők, aki 2-en vagy 3-an énekeltek együtt.

DSC05744

A Rákóczi Projekt Hét keretében az 5-8. évfolyamos tanulók PPT-t (prezentációt) készítettek Rákócziról.

DSC05750

Április 20-án iskolagyűlés keretében eredményhirdetésre került sor, ahol kiderült, hogy 8.b osztály kapta a legtöbb szavazatot a kampányuk után. Majd a fejedelem beiktatására került sor, ahol fejedelem Nagy Gábor, párja Kőrösi Sára lett. Egy napon át ők uralkodhattak az iskolában.

DSC05947

Ezután a meghirdetett program ismertetése következett, majd egész délelőtt a program megvalósítására került sor. Az iskola ezen időre felbolydult méhkas lett, a diákok élvezték, hogy nincs tanítás, az órák helyett csak játék és sportfoglalkozásokkal tölthetik el a délelőttöt. Lehetett pingpongozni, kosárlabdázni, tollasozni, teqball asztalt használni, természetesen a fejedelem és párja mindenkivel aki szerette volna játszott egy kis időt.

DSC06095

Április 21-én az iskola színpompás felvonulása következett, ahol a zenét idén is Kuna Lajos és fúvós csapata prezentálta, az iskola mazsorett csoportja látványos bemutatóval szórakoztatta a nagyérdeműt, a fejedelempár pedig büszkén vezette a felvonuló Rákóczi iskola minden egyes diákját, tanárait és a szülőket.

DSC06114

A felvonulás a Vasútparkban ért véget, ahol a Rákóczis Hét utolsó programja a Családi Nap került megrendezésre. A gyerekek különböző állomásokon, vetélkedőkön vettek részt. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, az együtt eltöltött idő alatt mindenki nagyon jól érezte magát.

DSC06137

Ezzel idén lezárult iskolánk névadójára II. Rákóczi Ferenc fejedelemre való megemlékezésünk.

DSC06170

cikk, fotók:

Borsos Andrea

Ki olvas minket?

Oldalainkat 58 vendég böngészi
Ma, Móric napja van. Holnap Tekla és Líviusz napja lesz.