kedd, március 26, 2019
image image image image image image image image
Rákóczi nyomában kirándulás A Honvédelmi Sportszövetség pályázatának részeként március 19-20-án 40 rákóczis diák indult útnak, hogy a fejedelem életében fontos szerepet játszó várakat látogassanak meg. Az utazás előtt kiselőadásokat készítettek a várak történetéről.
Mezei futás diákolimpia Kiemelkedő eredmények születtek a diákolimpián mezei futóverseny számban. Gratulálunk a II. és a IV. korcsoportos lánycsapatunk minden tagjának a szép eredményekért.
Mosolygó fogacskák pályázat Iskolánk két osztálya is indult a DM által szervezett „Mosolygó fogacskák” pályázaton. A pályázatokat az iskola honlapjáról is lehet támogatni, az alábbi linkek segítségével. Nagyon szépen köszönjük előre is!
Az első mobilitás Dániában 2018. október 30-november 1-je között Mészáros Zita tanárnő és én, mint projektkoordinátor Galtenbe, Dániába utaztunk, hogy részt vegyünk az első megbeszélésen a Stjærskolen nevű partneriskolában. Az zenés-játékos fogadó műsoron lehetőségünk nyílt találkozni az iskola tanulóival és tanáraival...
Mozgó Diák Prezentációkészítő verseny Az első forduló témája: „Így tanulj a YouTube-on!” A megadott témát az iskolánk szemüvegén keresztül szeretnénk bemutatni, ehhez adatokra lenne szükségünk. Kérjük mindazok segítségét, akiknek van tanulási tapasztalatuk a YouTobe-on, töltsék ki kérdőívünket!
SZAVAZÁS
Városi német nyelvi verseny Ebben a tanévben harmadszor került megrendezésre a német nyelvi verseny iskolánkban, melyen a 7. 8. osztályos gyermekek mérhették össze nyelvi felkészültségüket. A gyermekek különböző nyelvi felkészültséggel érkeztek, ezért 4 különböző csoportot hoztunk létre, ahol mindenki a tudásának megfelelő társakkal versenyezhetett.
Beiratkozás Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2019/2020. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:
2019. április 11. (csütörtök) 8.00 órától 19.00 óráig
2019. április 12. (péntek) 8.00 órától 19.00 óráig

Rákóczis Szerdák-szabadidős foglalkozások Januán 16-án szerdán a Rákóczis Szerdák keretén belül a szabadidős foglalkozásokon vehettek részt a hozzánk érkező óvodások...

18.04.24.

Rákóczi Projekt Hét

Iskolánk már márciusban lázasan készült névadójának II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulójára.

DSC04928

Diákjaink, színes óriás plakátokat készítettek, ezzel felidézve Rákóczi életének helyszíneit gyermekkorától egészen haláláig követve. A remekművekből az iskola aulájában egy kiállítás készült.

DSC04939

Április 16-án iskolánk névadójának tiszteletére ünnepséget rendeztünk, melyet minden évben hagyományosan megtartunk.

DSC05209

A II. Rákóczi Ferenc fejedelemre való emlékezésünk ezzel nem ér véget, egész héten programok színesítették rendezvénysorozatunkat.

DSC05222

Április 17-én és 18-án a 8. évfolyam kampányolt, hogy ki nyerje el a fejedelmi címet. Volt csoki evő verseny, szkander bajnokság, szörpivó verseny és megannyi vidám program.

DSC05296

Április 19-én mindenki leadhatta szavazatát az általa legszimpatikusabb kampányra. A felső tagozat egyénenként az alsó évfolyam osztály szinten adta le voksát a kiválasztott 8. évfolyamos osztályra.

DSC05209

Április 19-én egy énekverseny került megrendezésre, ahol a diákok kuruc és saját választású dalokat énekeltek el. Összesen 33 jelentkező volt, de voltak olyan fellépők, aki 2-en vagy 3-an énekeltek együtt.

DSC05744

A Rákóczi Projekt Hét keretében az 5-8. évfolyamos tanulók PPT-t (prezentációt) készítettek Rákócziról.

DSC05750

Április 20-án iskolagyűlés keretében eredményhirdetésre került sor, ahol kiderült, hogy 8.b osztály kapta a legtöbb szavazatot a kampányuk után. Majd a fejedelem beiktatására került sor, ahol fejedelem Nagy Gábor, párja Kőrösi Sára lett. Egy napon át ők uralkodhattak az iskolában.

DSC05947

Ezután a meghirdetett program ismertetése következett, majd egész délelőtt a program megvalósítására került sor. Az iskola ezen időre felbolydult méhkas lett, a diákok élvezték, hogy nincs tanítás, az órák helyett csak játék és sportfoglalkozásokkal tölthetik el a délelőttöt. Lehetett pingpongozni, kosárlabdázni, tollasozni, teqball asztalt használni, természetesen a fejedelem és párja mindenkivel aki szerette volna játszott egy kis időt.

DSC06095

Április 21-én az iskola színpompás felvonulása következett, ahol a zenét idén is Kuna Lajos és fúvós csapata prezentálta, az iskola mazsorett csoportja látványos bemutatóval szórakoztatta a nagyérdeműt, a fejedelempár pedig büszkén vezette a felvonuló Rákóczi iskola minden egyes diákját, tanárait és a szülőket.

DSC06114

A felvonulás a Vasútparkban ért véget, ahol a Rákóczis Hét utolsó programja a Családi Nap került megrendezésre. A gyerekek különböző állomásokon, vetélkedőkön vettek részt. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, az együtt eltöltött idő alatt mindenki nagyon jól érezte magát.

DSC06137

Ezzel idén lezárult iskolánk névadójára II. Rákóczi Ferenc fejedelemre való megemlékezésünk.

DSC06170

cikk, fotók:

Borsos Andrea

Ki olvas minket?

Oldalainkat 68 vendég böngészi
Ma, Emánuel napja van. Holnap Hajnalka napja lesz.