szerda, december 12, 2018
image image image image image image image image
Kutyás órák a Rákócziban Nem véletlenül mondjuk, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Régi mondás, de annál aktuálisabb ma is. A kutyák régen is, a mai időkben is sok feladatot oldottak meg, többek között a beteg emberek segítését.
A Mikulás látogatott el hozzánk December 6-án csütörtökön remek hangulatban, kezdődött a zenés torna az iskola csarnokában. Ez alkalommal viszont egy várva várt vendég is megérkezett, aki nem volt más, mint a Mikulás. Kisvártatva, arra lettek figyelmesek a diákok, hogy a nagyszakállú bekapcsolódik a tornagyakorlatokba. Bár kora már nem igazán engedte a nagyon gyors feladatokat, de a gyerekek jól teljesítettek.
Látogatás a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba Októberben a Népmese Napja alkalmából iskolánk egy vidám napot tartott. A program része volt az a kiállítás megnyitó is, amire a gyerekek a Magyar Népmese Napja tiszteletére rajzokat készítettek. Az első három helyezett Barta Lídia, a 2a és a 2. c osztály, és Pópity Emília nyertesek jutalma egy látogatás volt a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba.
Játékos Sportverseny Már hagyomány iskolánkban, hogy az őszi hónapokban a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola rendezésében sor kerül az általános iskolák között a Városi Játékos Diák Sportverseny. Idén erre november 29-én került sor. A megmérettetésre a kecskeméti iskolák mellett egy solti általános iskola is jelentkezett. 
Mesemondó Verseny A mesék által egy külön világba kerülünk. Jól érzi magát a mesemondó, de hallgatósága is. Nagyszülők, szülők otthon szívesen mesélnek unokáiknak, gyerekeiknek. Az első meséket tőlük kapjuk gyermekként. A mesemondó versenyeken nagyszerű hallgatni a diákok által elmondott meséket. Vannak humoros és szomorú, de tanulságos történetek is. Minden napra egy mese!
Szépkiejtési verseny November 21-én szerda délután idén is megrendezésre került az Iskolai Szépkiejtési Verseny. Iskolánknak is fontos a szép és helyes beszéd megtanítása, elsajátítása a tanulók körében. A 2-4. évfolyam diákjai ezen a versenyen megmutathatták tudásukat, szép kiejtésüket.
Adventi koncert A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola NAGYKÓRUSA tisztelettel vár minden érdeklődőt ADVENTI KONCERTJÉRE Időpont: 2018. december 14. péntek 16:30 Helyszín: Kecskeméti Nagytemplom Közreműködik: Iskolánk nagykórusa, szólóénekesek Művészeti vezető: Lajos Péterné Kákonyi Réka
Miért a Rákóczi iskola? Haladva a kor igényeivel, az iskola kibővítette és új tartalommal töltötte meg az eddig is meglevő irányultságait. A 2018/2019-es tanévben két idegen nyelvi, egy angol és egy német és egy testnevelés-sport irányultságú osztályt szeretnénk indítani a KTE Labdarúgó Akadémiával együttműködve.

17.11.28.

Szabadidős foglalkozás 11.22.

November 22-én a Rákóczis Szerdák keretén belül a Szabadidős Foglalkozásokon vehettek részt az óvodások.

DSC01364

A szivacskézin játékos feladatokat hajtottak végre a gyerekek, figyeltek egymásra és a tanítóra. Minden labdajátéknál ügyességüket bizonyították. Mind a sorjátékokat, mind a páros feladatokat a gyerekek nagy koncentrációval hajtották végre. Már most látszik milyen elszántak a labdajátékok iránt.

DSC01381

Az angol nyelvi foglalkozáson a gyerekek megismerkedtek Tedyvel a kismackóval. Ez a maci beszélni is tudott! Feladatokat adott a gyerekeknek, amit aztán együtt végre is hajtottak. Színeztek, számoltak közben jól szórakoztak a kis óvodások.

DSC01544

A harmadik csoportban a gyerekek egy mese főszereplőjét a kis sünit látták el élelemmel, még a tél beállta előtt. Mindenféle akadályokat kellett a számítógépen legyőzni, hogy eljussanak a különböző nehézségű pályák megtétele után a megoldáshoz. Ha sikerült a pályán végimenni, a süninek szerezhettek valamilyen finomságot. Az óvodások úgy belemelegedtek a játékba, hogy abba sem akarták hagyni.

DSC01498

A foglalkozások végén kis meglepetés ajándékkal búcsúztak a tanítók az óvodásoktól.

DSC01282

Borsos Andrea

Ki olvas minket?

Oldalainkat 69 vendég böngészi
Ma, Gabriella napja van. Holnap Luca és Otília napja lesz.